Szlovákiában tavaly jelentős felfutást mutatott a gépgyártás: az ágazat teljesítménye 2003-ban 19,7 százalékkal haladta meg az előző évit, és 791,7 milliárd koronát ért el.
Fotók, levelek, iratok, kísérleti eszközök, személyes tárgyak segítségével tekinti át többek között az elektronika és a közlekedés forradalmának magyar találmányait a Magyar Nemzeti Múzeumban szerdán megnyílt állandó kiállítás.
A Lasselsberger GmbH-nak korábban a Zalakerámia Rt. igazgatóságába jelölt három vezető tisztségviselője továbbra is a Zalakerámia igazgatóságának teljes jogkörrel rendelkező tagja marad.
Harrach Péter fideszes képviselő kedden, az érdligeti katolikus templomban választási gyűlést tartott, s ezzel megcáfolta Áder János múlt heti kijelentését, miszerint a Fidesz nem kíván a templomokban választási kampányt folytatni - közölte az MTI-vel Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerdán. Harrach Péter az MTI-nek cáfolta az állítást, s rámutatott: nem kampánygyűlést tartottak a templomban.
A gazdaságpolitika mostanra a kijózanodás stádiumába jutott. A vállalatvezetők legalábbis a közepesnél egy hajszálnyival jobb bizonyítványt állítottak ki a Medgyessy-kabinetről – derül ki a Figyelő legújabb számából.
A magyar gazdaság versenyképességét az állami szektor húzza ma leginkább vissza azzal, hogy viszonylag magasak az adók, nagy az állami beavatkozás a gazdaságba, "ebből kellene visszavonulni" - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB)elnöke szerdán Kaposváron sajtóbeszélgetésen.
Az olajárak jelenlegi szintjének fennmaradása esetén több tized százalékponttal csökkenhet a gazdasági növekedés az EU-ban, de világgazdasági szinten is fékeződhet - mondta szerdán az Európai Bizottság energiapolitikai kérdésekért felelős tagja.
A bíróság szerint csak a házszabályt szegte meg az a fiatalember, aki több társával "Ki Irakból" feliratú szórólapokat dobált le a Parlament üléstermének karzatáról.
Versenytársaihoz hasonlóan új áruházakat épít, a régieket pedig felújítja a Magyarországon 10 éve jelen lévő OBI, a honi barkácspiac meghatározó súlyú szereplője. A nagy áruházláncok piaci fölénye ellenére is helye van legalább ezer kisboltnak.
Az MSZP a négy parlamenti párt támogatásával szeretné módosítani az alkotmányt, és eltörölni a kötelező sorkatonai szolgálatot jelentette be a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője, Vadai Ágnes.
A kormánynak a költségvetési hiány lassúbb mérséklésére vonatkozó terve megfelel a gazdaság gyorsabb ütemű fellendítése szükségletének - vélekedett Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közzétette aktuális publikációját, a 2004 áprilisi "mobil gyorsjelentését" - amelyet a FigyelőNethez is eljuttatott az NHH.
Szupercsöndes és modern – így jellemzi a Spiegel Online az U-Boot 212-t, a Németországban gyártott tengeralattjárót. Állítólag az új termék felkeltette Izrael érdeklődését is, csakhogy az eladás politikai hullámokat is vethet.
Még az idén megjelenik részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Freesoft Szoftverfejlesztő Rt. - hangzott el a cég szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Pünkösd hétvégén, május 29. és 31. között, a környező országokba és Németországba a belföldi tarifával, bruttó 18 forintos percdíjért lehet telefonálni a TELE2-vel.
Visszakerültek a befektetési palettára a hazai gyógyszerrészvények, miután az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a gyógyszerárak hatósági befagyasztását.
A GKI Gazdaságkutató Rt. idei második negyedéves prognózisa szerint a GDP növekedési üteme az idén 3,7 százalékos lesz, azaz felgyorsul a tavalyi 2,9 százalékhoz képest.
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet szerint az elmúlt hónapokban lassan élénkülő európai gazdasági növekedést is veszélyeztetheti az olaj árának emelkedése. Magyarországon az export és ipari termelés bővülése folytatódik, az egyensúlyi mutatók csak lassan javulnak. Az olaj drágulása elsősorban az inflációban éreztetheti hatását.
Jövőre a lakáshitelek garanciaalapja segítet azokon, akik nem rendelkeznek megfelelő önrésszel a lakásvásárláshoz. A garanciaalappal együtt várhatóan pozitív adóslista is készül - írja a Napi Gazdaság.
Megbeszéléseket folytat az Erste Bank a Magyar Postával arról, hogy a jövőben a bank átvenné a szolgáltatótól a pénzforgalmi tevékenységet vagy annak egy részét - értesült a Magyar Hírlap.