• Miniszter úr, ha nincs a harmadik generációs mobiltenderből befolyó pénz, akkor is magabiztosan tudná cáfolni azokat a híreszteléseket, hogy megrendült Önben a kormányfő bizalma? Tehát az év végi pluszbevételek nélkül is szufficites decemberi egyenlegre és tartható költségvetési hiányszámra számítana?
– Amikor szeptemberben közzétettük a módosított prognózist, tudtuk, hogy milyen bevételekre számíthatunk. Ez a tervezés és prognóziskészítés szokásos menete, a többi nem több gondolatkísérletnél.
• S jövőre mi lesz? A 2005-ös tervezés mennyivel megalapozottabb, mint a 2004-es volt?
– Lényegesen megalapozottabb, többféle értelemben is. Egyrészt nagyon konzervatív módon vettük számításba a bevételeket, okulva a korábbi tapasztalatokból. Emellett újdonság az a bizonyos, 100 milliárdos tartalék is, amely beépült a költségvetésbe, s amelyet csak akkor lehet felhasználni, ha a bevételek rendben beérkeznek. Ez kellően ellensúlyozza a kockázatokat, köztük azt, hogy az áfabevételek még mindig nem úgy jönnek, miként az unióhoz való csatlakozás előtt megszoktuk. Továbbá néhány olyan gazdálkodási magatartási szabályt is beépítettünk a büdzsébe, ami a nagyobb fegyelmet biztosítja. Például a korábban felülről nyitott előirányzatok túlnyomó része felülről zárttá vált, vagy az eddig a Pénzügyminisztériumnál lévő egyes előirányzatok átkerültek a megfelelő fejezetekbe, azzal a megkötéssel, hogy az esetleges kiadási többletet is az adott fejezeten belül kell ellensúlyozni.
• A tervezésbe ráadásul most beépült a magántőke bevonása, a public private partnership (PPP). Ez arra emlékeztet, mint amikor a Fidesz a fejlesztéseket a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül menekítette ki a büdzséből. Nem lát párhuzamot?
– Csak ha felszínesen vizsgálódunk. Ha megnézzük, hogy milyen tényezők hatnak mostanában a költségvetésre, akkor nagyon sajátos helyzetet látunk. Egyfelől van a hiánycsökkentési követelmény, másfelől azonban ott van a természetes társadalmi igény, ami az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság javítása terén állandó nyomást gyakorol a kiadások növelésére. Sok más is a hiánynövekedésnek „kedvez”. Jövőre például lesz egy olyan tétel, amely 2003-ban még nem volt: a GDP 1 százalékát utaljuk át Brüsszelnek befizetésként, miközben az egyébként ezt meghaladó támogatások nem kerülnek az államháztartás bevételei közé. Kamat- és lakástámogatási többletre 2004-ben megint csak a GDP 1 százalékát fizettük ki. Az említett tételek miatt 400 milliárdot kell lefaragni a „rendes” kiadásokból. A gazdasági növekedés szerkezete is olyan, hogy végbement ugyan egy nagyon kedvező váltás, a fogyasztástól a beruházások és az export felé, ám ez a költségvetési bevételeket apasztja. Lefékeztük a bérek növekedését, ami másrészt a jövedelemadó- és járulékbevételek mérséklődését vonja maga után. Ha végig akarjuk vinni az infrastruktúrafejlesztési programot, akkor az a választási lehetőségünk van, hogy vagy a rendes kiadásokat kell hallatlan mértékben megnyirbálni, vagy megpróbáljuk megfinanszíroztatni magántőkéből. Na, itt jön be a PPP. De ez nem afféle szemfényvesztés, amire korábban láttunk példát az M3-nál – hiszen a normál számbavétel szerint az MFB az államháztartás része, ráadásul az a finanszírozás tényleg nagyon költséges megoldás. Mi valódi magánbefektetőket keresünk, akik nemcsak a projektet finanszírozzák és menedzselik, hanem majd az üzemeltetést is végzik.
• Az Állami Számvevőszék mindenesetre kritizálta, hogy nincs öszszehasonlíthatósági tanulmány a hosszú távú hitelfelvétel, illetve a koncessziós szerződések költségeiről.
– Természetesen elvégezzük ezeket a számításokat, hiszen nem is lehet másként megítélni, hogy mennyivel drágább – ha drágább – a PPP a klasszikus költségvetési finanszírozáshoz képest. Persze ez nem olcsó megoldás, ám egyet nem szabad elfelejteni: a hagyományos lehetőség is hitel, vagyis komoly költségei vannak. Csak akkor a finanszírozás meg a kiadás nincs összekötve, a PPP-ben pedig ez együtt látszik. Ez közgazdaságilag értelmes konstrukció, csak jól kell kialkudni a feltételeket.
(…)
• Elég nagyok az eltérések a PM és a kamara várakozásai között, hogy mit jelent a jövő évi költségvetés a vállalkozóknak. A minisztérium szerint 170 milliárd többlethez jutnak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) viszont úgy kalkulál, hogy 100 milliárddal nőnek a terheik. Ebből legalábbis annyi derül ki, hogy a vállalkozások elégedetlenek a jövő évi büdzsével.
– Nincs rá okuk, és azt sem hiszem, hogy a „vállalkozások” általában így gondolnák. A számításokban van némi eltérés, bár a kamara sokat korrigált az eredeti, nagyon hangzatos számán, ami megmagyarázhatatlan okból például a minimálbér-emelés – általuk 40 milliárdosra becsült – hatását a költségvetés által rájuk rótt teherként vette számításba. Holott világos, hogy nem az. Az adórendszernek úgy kell működni, hogy a világosan kitűzött gazdaságpolitikai prioritások irányába terelje a vállalkozásokat, és megoldást kell nyújtania a cégeket nyilvánvalóan visszahúzó problémákra. Ezért van egy sor új kedvezmény a beruházások, a foglalkoztatás-bővítés, az informatikai fejlesztések, a K+F érdekében. A többi között ebbe az irányba mutat az iparűzési adó további 25 százalékának leírhatóvá tétele a társasági adóalapból. A kamara számításai idején továbbá még nem volt meg az érdekegyeztető tanácsban a jövő évi, 6 százalékos bérajánlás. Ez azt jelenti, hogy a 4,5 százalékosra várt infláció mellett 2 százalék nettó keresetemelkedést biztosít a személyi jövedelemadó csökkentése. A 6 százalék bruttó béremeléssel 3,5 százalékos reálbéremelést tudnak elérni a munkáltatók a dolgozóknál. Ez összesen 120 milliárd forint bérkiáramlástól mentesíti a munkáltatókat – és 2005-ben folytatódik az egészségügyi hozzájárulás csökkentése. Persze ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy elégedett vagyok-e az adózási feltételek alakításával, akkor az a válaszom, hogy nem, még nem. Van három nagyon súlyos problémagóc: a helyi iparűzési adó, ami közgazdaságilag nem racionális, az áfa magas szintje, különösen az általános kulcs magas mértéke, továbbá az élőmunka-terhek nagysága. Azt szeretném, ha 2006-ra e három nagy probléma közül legalább az egyikben érdemi előrelépést tudnánk elérni.
• Elárulná, mi a személyes rangsora?
– Én magam az élőmunka-terhek csökkentésével kezdeném, ugyanakkor ezt borzasztó alaposan át kell gondolni.
• Nem lehet az, hogy az adókulcs-csökkentés egyben bevétel-növekedést is eredményezne, mint arra volt már példa a társasági adó, illetve az eva tekintetében?
Draskovics a privatizációról
MALÉV, BUDAPEST AIRPORT. „A két privatizációs folyamat összekapcsolása nem történhet meg, mivel az EU szabályai kifejezetten kizárják a repülőterek és a légitársaságok közötti nem piacszerű együttműködést. A privatizáció során el kell érnünk, hogy a Malév megőrizhesse mindazokat a repülési jogokat, amelyek értékessé teszik például Délkelet-Európa irányában, továbbá, hogy majdani befektetője nehogy azért szerezze meg a repülőteret, hogy innen más repterekre vigye át a forgalmat.”
MAGYAR VILLAMOS MŰVEK (MVM).”E cégnél a magánosításhoz nem értek meg sem a szabályozási, sem a szervezeti feltételek. A villamosenergia-ipar állami kézben lévő részét azonban át kell rendeznünk, létre kell hozni egy rendszeroperátort, amely részben a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Rt.-től vesz át funkciókat, részben az MVM-től. Folyik egy szakmai vita, hogy ez az MVM leányvállalataként, avagy attól függetlenül jöjjön-e létre.”
(…)
• A versenyképességi rangsorokban Magyarország egyre hátrébb csúszik? Mit tesz a kormány, hogy ezt megakadályozza?
– Én úgy látom, hogy 2004-ben sokat visszaszereztünk a korábban elvesztett versenyképességből. Nem véletlen, hogy az export ilyen gyorsan növekszik, ráadásul 80 százaléka az EU tizenötökbe megy, ahol egyébként a kereslet bővülése nagyon pici. A hazai problémát részben az okozta, hogy hirtelen megugrottak a bérek. A versenyképesség másik eleme – határozott véleményem szerint – az árfolyam. A mai forintkurzus nem kedvez az exportnak, miközben ösztönzi az importot. Ez pedig éppen a kis- és közepes vállalkozások életét keseríti, s a munkahelyeket veszélyezteti. Ami pedig a hosszabb távú versenyképességet illeti, az államnak fejlesztenie kell az infrastruktúrát és a képzést. Mindezen túlmenően a jogi és bürokratikus környezetet kell egyszerűsíteni, modernizálni. A következő évet azzal szeretném kezdeni, hogy a vállalkozókkal közösen azonosítjuk azokat a kritikus pontokat, amelyek a legnehezebben kezelhetők a számukra. Szerintem fél év alatt kedvezőbbé tehető ez a környezet. A versenyképesség növelése érdekében fontos a bizalom, a kiszámíthatóság erősítése is. Kétségtelen, hogy 2004-et jókora bizalmi deficittel kezdtük. Ebből szerintem sokat sikerült ledolgozni.
• Bizalmi tényező a makroadatok alakulása is. A legnagyobb figyelem a költségvetési hiányra szegeződik, miközben a folyó fizetési mérleg GDP-arányos deficitje a feltörekvő országok közül nálunk a legmagasabb.
– Ez nagyon fontos szűk keresztmetszete a gazdaságpolitikának. Az idén sajnos csak szerény mértékben csökken majd a hiány. Változik azonban a finanszírozási szerkezet. A befektetők egyébként árnyaltabban vizsgálják az országokat. Nem a hiány nagysága a kérdés, hanem részben a finanszírozás módja, részben pedig a változás iránya. Ha túlnyomórészt adóssággeneráló tételekből kell finanszírozni, akkor ez nyilvánvalóan kedvezőtlen. De, ha jelentős részben tőkebeáramlásból, illetve az EU-transzferekből pótoljuk a deficitet, akkor ez egészségesebb helyzetre utal. Úgy látom, hogy jövőre a helyzet tovább javul, amibe belejátszik az is, hogy a nagyon alacsony lakossági megtakarítást ki tudtuk mozdítani a holtpontról. Az idén két dolog hatott a javulás ellen: a beruházások, különösen a feldolgozóipari beruházások lényegesen gyorsabban nőttek, mint azt bárki feltételezte, ami pedig – s ez a jó a rosszban – gépimporttal jár együtt. A másik az árfolyam hatása, aminek következtében a hazai termelést szorítja ki az import. A magas kamatszintnek direkt hatása van a fizetési mérlegre: az állampapírhozamok jelentős részét viszik ki a befektetők devizában, hiszen az állampapírok körülbelül 40 százaléka külföldi befektetők kezében van. Ez pedig közvetlenül rontja a fizetési mérleget.
• A jegybank erre azt mondja, hogy amíg helyre nem áll a költségvetési politika hitelessége, addig kénytelen erősen tartani a forintot, illetve magasan tartani a kamatot.
– Ennek a problémának mindenfajta egyoldalú megközelítése pontatlan és téves következtetésre vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a magyar gazdaság fő és önmagában vett problémája az árfolyam erőssége, az súlyosan téved. De az sem látja jól a helyzetet, aki azt mondja, hogy majd ha az államháztartás hiánya a nem tudom milyen alacsony értéket éri el, akkor minden megoldódik. A gazdaságpolitika művészete éppen a különböző eszközök olyan összehangolt használata lenne, ami egy optimumhoz közeli állapotot eredményez. Ma sajnos nincs ilyen összehangoltság.
• Mintha a kormánynak a jegybankkal kapcsolatos erős kritikája éppen a bizalmi deficit felszámolása ellen hatna…
– Hadd kérdezzek vissza: a jegybanknak a kormánnyal szembeni kritikái nem érdemelnek ilyen minősítést? Azért kérdezem, mert mintha egy torz helyzet lenne, amelyben a jegybanki függetlenséget – a fejlett piacgazdaság egyik nagyon fontos értékét – úgy értelmeznénk, hogy a jegybank tévedhetetlen és bírálhatatlan. De erről nincs szó. A világon mindenhol bírálják néha a jegybankokat, és arra is volt már példa, hogy akár a központi bank, akár a kormány téved a helyzet megítélésében. Abban nem látok semmi rosszat, hogy a Magyar Nemzeti Bank véleményt nyilvánít az államháztartásról. És úgy gondolom, abban sincs semmi probléma, ha a kormány elmondja, hogy az alkalmazott monetáris politika szerinte ilyen és ilyen következményekkel jár. (…)
• Említette korábban a bürokratikus környezet leépítésének szükségességét, s máshol is nyilatkozott arról, hogy csapást kell mérni a bürokráciára. Közben pedig a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) költségvetése több mint 30 százalékkal gyarapodik jövőre. Azért ezt a csapást túl fogják élni…
– Nem a MeH a bürokrácia, a vállalkozónak nem ezzel az intézménnyel kell küszködnie – amivel nem azt mondom, hogy itt nem kell figyelni. Nekünk azokat az eljárásokat kell meggyorsítanunk, kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá tennünk, amelyekkel a vállalkozások folyamatosan találkoznak. Ha például 30 nap az ügyintézési határidő, akkor ez alatt bírálják is el a kérelmüket. Az ilyen dolgokat gyorsan kell megváltoztatni, ami természetesen az apparátusi érdekek háttérbe szorítását feltételezi. A jövő év egyértelmű vesztese a közigazgatás, mert erre mintegy 200 milliárd forinttal kevesebbet költünk az inflációkövető finanszírozáshoz képest.
• Éppen ebből a differenciált megközelítésből olyan feltűnő a MeH költségvetésének növekedése.
– Elfogadom, remélem jövő év végére nem lesz kérdés, hogy miért így történt.
(…)
Az interjú teljes terjedelmében a Figyelő december 22-én megjelent 52-53. számában olvasható.
