Egyre több név merül fel a K&H Equitiesnél létező, vagy nem létező „VIP-listáról” a magyar sajtóban. A Népszabadság korábban beszámolt arról, hogy a károsultak között lehet Kónya Imre korábbi belügyminiszter, az MDNP alelnöke is.
Újabb pénzek, újabb kérdések
A Világgazdaság értesülései szerint egyébként az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. az idén 3,2 milliárd forintot utalt át közvetlenül a washingtoni bejegyzésű Britton Llc.-nek és nyolcszázmilliót a K&H Equities kiemelt ügyfeleinek. A Magyar Nemzet szerint ezeket az összegeket a Pannonplast-botrányban említett 13 milliárd forinton felül utalta át az állami részvénytársaság. A Népszabadság korábbi információi szerint egyébként a szóban forgó 13 milliárd nem is az ÁAK-tól, hanem a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-től indult el. Ennek érdekessége az, hogy korábban az NA vezetői cáfolták érintettségüket az ügyben.
Kónya volt egyébként az első, aki hozzájárult neve közléséhez. Ugyanakkor szerdai számában a Népszabadság azt írja, hogy a piramisjáték-szerűen felépülő befektetői körben azok jártak jól, akik hamarabb kiszálltak, hiszen azok még visszakaphatták pénzüket a K&H Equitiestől. A mai károsultak között pedig lehetnek korábbi nyertesek is, akik azonban túl sokáig „hagyták benn” a pénzüket a K&H-nál. A Népszabadság szerint Kulcsár Attila, a brókercég munkatársa, akit a rendőrség egyébként „haza vár”, több listát is vezetett, a kiemelt ügyfelek számát azonban a lapok többsége 40-60-ra becsüli.
A legtöbb kiemelt ügyfelet a Magyar Nemzet sorolja fel, persze az állítólagos VIP-lista hitelességét eddig senki sem tudta igazolni, az érintettek pedig hevesen cáfolnak. A Magyar Nemzet szerint a listán szerepel Kovács László élettársa, illetve barátnője, Endrényi Éva, akinek két cége is kapcsolatban állt a K&H Equities-zel. Kovács László viszont úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: „Endrényi Évát ismerem, ám a hölgy nem az élettársam”. A Magyar Nemzet szerint kapcsolatuk jellegéről maximum a rendőrségnek nyilatkozik Kovács László, akinek nem volt tudomása arról, hogy Endrényi szerepel a K&H Equities VIP-listáján.
Nevek, nevek, nevek…
A Magyar Nemzet további ismert üzletemberek nevét is felsorolja, mint a K&H-val, illetve a K&H Equities-zel, illetve Kulcsár Attilával egykor vagy most is kapcsolatban álló személyeket. Így Forró Tamás újságíró és vállalkozó, illetve Kerék Csaba, a Britton Capital ügyvezetője felügyelőbizottsági tag volt átmenetileg a K&H Invest Befektetési Tanácsadó Kft.-nél, amelynek ügyvezetője Kulcsár volt.
A Népszava jelenlegi tulajdonosa, Börcsök Dezső – korábbi MSZMP-s képviselő – is állítólag szerepelt a listán, akárcsak Bleuer István, a Népszavát korábban tulajdonló ESMA Kft. ügyvezető igazgatója. Mudura Sándor, Medgyessy Péter miniszterelnök barátja szintén érintett lehet az ügyben, egyes források szerint. A FigyelőNet egyébként arról korábban már beszámolt, hogy Muduráék Pannonplast-részvényeket adtak el a Britton Capitalnek.
Bár a K&H Equities-zel fenntartott kapcsolataikat az érintettek cáfolják, így az azt leghevesebben tagadó Jegesy Andrást, Lamperth Mónika belügyminiszter férjét is felsorolja a Magyar Nemzet, mint olyan személyt, aki szerepel egy úgynevezett protokoll-listán, amelyet szintén Kulcsár állított össze. Korábban egyébként Rogán Antal, a Fidesz képviseletében arról beszélt, hogy létezik egy szerződés a K&H Equities és Jegesy között, Molnár Csaba rendőr alezredes, a K&H-ügyben nyomozó tiszt azonban kedden arról nyilatkozott, hogy ilyen dokumentumot nem találtak.
A nyomozó nem sok részletet árult el
„Magyarok és külföldiek, magánszemélyek és cégek egyaránt szerepeltek a sikkasztással gyanúsított bróker, Kulcsár Attila ügyfelei között” – jelentette be ugyanakkor az ORFK illetékese. A nyomozás eddigi adatai szerint a K&H Equities brókere legalább két-három éven át, változó módszerekkel, különböző ígéretekkel bonyolította le üzleteit. A becsült kár a Népszabadság és Magyar Nemzet tudósítása szerint 500 millió és 23 milliárd forint között mozoghat.
A rendőrségnek nincs bizonyítéka a piramisjátékra, arra, hogy a bróker mindezt szisztematikusan, akár egyes ügyfeleinek bevonásával űzte volna, mint ahogy azt sem tudni, hogy az egyik ügyfél hozamát egy másik pénzéből fizette volna Kulcsár. Molnár Csaba alezredes azt mondta: a hatvan-hetven ügyfél között voltak, akik nem nyertek, és nem is vesztettek a tranzakciókon. Nem kizárt, hogy aki most sértettje az ügynek, korábban nyertese volt – tette hozzá.
Molnár alezredes beszámolt arról is, hogy Kulcsár jelenleg az ügy egyetlen gyanúsítottja. Őt a hét második felében hallgatják ki. Igaz, elmondása szerint a rendőrségnek nincsen információja (a külföldön tartózkodó) bróker hollétéről.