Komoly esélyünk van arra, hogy nyáron áttörést érjünk el – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter (képünkön) az Ouest-France című francia napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában, amelyben az ukrán hadseregnek az orosz erők elleni közelgő ellentámadásáról beszélt.
Kína konkrét erőfeszítéseket fog tenni, hogy politikai megoldást lehessen találni az ukrajnai háborúra – idézte szombaton a kínai külügyminisztérium Li Hujt, a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottját, aki az elmúlt hetekben Kijevben, Moszkvában és Varsóban is járt.
Két terv, két erő harcol a történelemben – mondta a Heteknek adott pünkösdi interjúban Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője. A lelkész szerint a világban 2015 óta olyan nagy jelentőségű fordulat zajlik, a migrációs hullám, a világjárvány majd pedig az orosz-ukrán háború nyomán, amelyek következtében minden nemzetnek újra kell gondolnia a helyét és perspektíváját.