Török László

Török László

újságíró

Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását kezdeményezik – közölte az Eurojust vasárnap. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős szervezet tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3.

2023. 03. 05. 14:45
Olvasói sztorik