Sport24

Sport24

Bognár György a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, szerinte fölösleges volt ilyen sok játékost kipróbálni, az Eb-selejtezőkö ugyanis úgyis csak tizennégyen játszanak majd.

2014. 06. 09. 20:24

A májusban artroszkópos térdműtéten átesett Luis Suárez megerősítette, hogy pályára lép majd a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, de abban egyelőre nem biztos, hogy már az első két mérkőzésen bevethető lesz.

2014. 06. 09. 19:09

A 14. helyen végző Garam Nóra szerepelt a legjobban a magyarok közül a strasbourgi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján, amikor a női kardozók és a férfi tőrözők léptek pástra. Kardban mind a négy magyar bejutott a csoportkörből a legjobb 32 közé, igaz, ehhez az is kellett, hogy mindössze 43-aninduljanak.

2014. 06. 09. 17:54

Az 57 kilogrammos Karakas Hedviget követően vasárnap a nehézsúlyú Bor Barna is bronzérmet szerzett a cselgáncsozók havannai világkupaversenyén, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának második állomásán.

2014. 06. 09. 16:01

Komoly erősítést tervez a Premier League-be frissen feljutott londoni Queens Park Rangers futballcsapata. A rutinos védő régi edzőjével dolgozhat újra együtt.

2014. 06. 09. 15:36

A Ferencváros bosnyák légiósa valószínűleg alapembere lesz hazája válogatottjának a csütörtökön kezdődő világbajnokságon. Ha jól szerepel, a Bundesligában köthet ki.

2014. 06. 09. 14:29

A Premier League idei kiírásának győztese kiszemelte a Real Madrid portugál védőjét, akiért hajlandóak lennének a zsebükbe nyúlni.

2014. 06. 09. 13:37

Rafael Nadal kilencedszer nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét vasárnap, és 14. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökranglista második helyén Pete Samprast.

2014. 06. 09. 12:06

A vasárnapi formula1-es kanadai GP-n a címvédő Vettel Fortunának is köszönheti, hogy ép autóval fejezhette be a futamot. Kis híján őt is letarolták a dél-amerikaiak.

2014. 06. 09. 10:52

Meglepetésre lemondta a csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó világbajnokság megnyitóján való részvételét Jennifer Lopez, így a rapper Pitbull és a brazil Claudia Leitte nélküle adja elő a torna hivatalos dalát.

2014. 06. 09. 10:26

A Barcelona és a brazil válogatott támadója ismét nagyot nőtt a világ szemében. Feldobta csapattársai és egy kissrác napját.

2014. 06. 09. 09:38

A vasárnap este lejátszott Soccer Aid 2014 jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen a portugál tréner ravasz módon szerelte le a támadásba lendülő énekest, Olly Murst a félpályánál.

2014. 06. 09. 09:16
Olvasói sztorik