Sport

Ez nem a vívóink napja volt

A 14. helyen végző Garam Nóra szerepelt a legjobban a magyarok közül a strasbourgi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján, amikor a női kardozók és a férfi tőrözők léptek pástra. Kardban mind a négy magyar bejutott a csoportkörből a legjobb 32 közé, igaz, ehhez az is kellett, hogy mindössze 43-aninduljanak.

Várhelyi Kata négy győzelemmel és egy vereséggel a legjobb magyar volt ebben a szakaszban, Garam, továbbá az idén junior világ- és Európa-bajnok Márton Anna, valamint Várhelyi Anna pedig egyformán 3/2-vel lépett tovább.

A 16 közé kerülésért rendezett asszóját ugyanakkor már csak Garam vette sikerrel a világranglistán hatodik olasz Irene Vecchivel szemben. Az egyetlen továbbjutónak a következő forduló jelentette a végállomást, ahol kikapott a francia Manon Brunet-től.

Garam a 14., Várhelyi Kata a 19., Márton Anna a 24., Várhelyi Anna pedig a 25. helyen végzett.

A férfi tőrözők 76 vívót felvonultató mezőnyében Szabados Gábor és Dósa Dániel már a csoportkörön sem jutott túl, előbbi két győzelem mellé négy vereséget gyűjtött be, utóbbi pedig 1/5-tel fejezte be ezt a szakaszt és egyben az egyéni versenyt.

Németh András és Szabados Kristóf ugyanakkor a 64-es főtáblán is vívhatott, 3/2-es, illetve 3/3-as eredményének köszönhetően.

Előbbi az első fordulóban simán verte az ukrán Andrij Pogrebnyakot, majd egészen közel állt a legjobb 16 közé jutáshoz is, de – a magyar szövetség beszámolója szerint – 14-10-es vezetésről kikapott az izraeli Tomer Ortól.

Szabados Kristóf az első körben alulmaradt egy másik izraelivel, Maor Hatoellel szemben.

Németh András a 29., Szabados Kristóf a 45., Dósa Dániel a 57., Szabados Gábor pedig a 64. helyen végzett.

Eredmények – Vívó Eb

női kard:

a 32 között:
Garam Nóra-Irene Vecchi (olasz) 15-6
Jana Jegorjan (orosz)-Márton Anna 15-12
Jekatyerina Gyacsenko (orosz)-Várhelyi Anna 15-7
Aleksandra Socha (lengyel)-Várhelyi Kata 15-10

a 16 között:
Manon Brunet (francia)-Garam 15-9

férfi tőr:

a 64 között:
Németh-Andrij Pogrebnyak (ukrán) 15-5
Maor Hatoel (izraeli)-Szabados Kristóf 15-9

a 32 között:
Tomer Or (izraeli)-Németh 15-14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik