Nagy Gergely Miklós

Nagy Gergely Miklós

újságíró
2019 óta dolgozik a 24.hu csapatában újságíróként. Kedvenc műfajai a riport, az oknyomozás és az interjú: bizonyára azért, mert ezekben tudja leginkább kielégíteni extrém kíváncsiságát, amely miatt újságíróként soha nem kell magyarázkodnia. Tulajdonképpen épp ezért választotta ezt a szakmát, hogy bármit kérdezhessen és bárkit felhívhasson. Ha felháborító esetet, társadalmi igazságtalanságot tapasztal, vagy egy különleges emberi történetbe botlik, írjon neki, hogy nyomába eredhessen. Munkáját korábban többek közt Transparency-Soma-, Paul Lendvai- és többször is Minőségi Újságírásért Díjjal ismerték el.

A Fidesz XVIII. kerületi vezetője ötmillió forintos vesztegetési ügyével kezd Kerner Zsolt, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József; aztán maradnak Dél-Pesten, és arra keresik a választ, vajon elvárható-e egy politikustól, hogy legalább felszínes általános műveltséggel rendelkezzen. A második téma pénzügyi jellegű: főfideszesek estek egymásnak azügyben, hogy ki fuserálta el az utóbbi évek gazdaságpolitikáját.

Legalább nyolcmilliárd forint érkezett az elmúlt években a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez úgy, hogy az összeg forrásáról semmi sem deríthető ki. Csak a Megafon egy év alatt kétszer annyi pénzhez jut így, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása.

2023. 09. 20. 05:57

Lázár János meglepően egyoldalú kiállása Horthy Miklós mellett felveti a kérdést, hogy az építési miniszter mit gondol több százezer zsidó származású magyar haláltáborokba való deportálásáról. Lázár mélyen hallgat az ügyben, amelyben széleskörű kritikát kapott, még saját kormánya is ellépett mellőle a napokban.

2023. 09. 18. 06:00

Az Európai Unió elítéli és jogtalannak tartja, hogy a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában, valamint Ukrajna Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régiójának egyes részein Oroszország regionális és helyhatósági választásokat tartott szeptember 8-10-én – közölte Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn.

2023. 09. 11. 14:55

Egy mikroperformansz és orbáni felolvasóperc után Horthy Miklósról és Lázár Jánosról beszélgetett Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József. Aztán Vona Gábor került sorra az ő 2RK-jával és azzal a mészárlással, ami az EP-választásokon vár az ellenzéki pártokra.

Olvasói sztorik