Ettől az évtől mind a négy iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei.
Minden eddiginél korábban, a szokásosnál három héttel előbb megvan a nyári vízszint.
A szentföldi egyházak néhány héten belül megkezdik a leromlott állapotban lévő Jézus Sírja szentély helyreállítását a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában.
Horvátországban, Romániában és Bulgáriában a legnagyobb a korrupció a közbeszerzések terén.
Az eddigi hotspotok fogdákká alakultak, amit az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) határozottan ellenez. Ezért be is szüntette egyes tevékenységeit.
Tömeges menekültáradatra kell számítani, ha az ENSZ nem kapja meg sürgősen az iraki humanitárius válság kezelésére kért adományokat.
Házelnöknek Andrej Dankót, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét választották meg.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az újabb monetáris enyhítési ciklus végére valószínűleg jóval 1,00 százalék alá csökken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata.
Még az idén hagyományos hadműveleteket terveznek a nagyvárosok elfoglalására.
Az Iszlám Állam (IÁ) egyik Japánból toborzott újoncát vette őrizetbe a török csendőrség.
Egy időre felborult az Örs vezér tere környékén a tömegközlekedés.
A Four Seasons éttermében találkozott Tiborcz István, a miniszterelnök veje több média- és gazdasági vezetővel – számolt be Szigetvári Viktor. Később megérkezett Habony Árpád is.