Nagyvilág

Nagyvárosok elleni támadásokat jelentettek be afgán tálibok

Még az idén hagyományos hadműveleteket terveznek a nagyvárosok elfoglalására.

“A támadások megmutatják majd a megszállóknak, hogy az afganisztáni inváziójukat nem folytathatják” – mondta Zabihulla Mudzsahid, az afganisztáni radikális iszlamista tálibok szóvivője a Stars and Stripes című amerikai katonai lapnak.

Az újság értesülései szerint a tálibok tavaszi offenzívája hamarosan elkezdődik. Az iszlamisták március elején jelezték, hogy nem kívánnak részt venni az Afganisztán, Pakisztán, Kína és Egyesült Államok által kezdeményezett béketárgyalásokon.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a múlt hetén Afganisztánban tett látogatása során kijelentette, hogy az észak-atlanti szövetség erői nem térnek vissza Afganisztánba, hogy ott harci bevetéseken vegyenek részt.

A 2001-es amerikai katonai beavatkozás során a hatalomból elűzött tálibok felkeléssel próbálják megdönteni a nyugati hatalmak által támogatott kabuli kabinetet, hogy visszaállíthassák az iszlamista kormányzást az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik