Fékezett az optimizmus a nagyvállalatoknál, tízből nyolc társaság nem számol munkaerőbővítéssel.
Az adót akkor is a felhasználók bánják majd, ha a kormány valóban úgy intézi, hogy az adót közvetlenül ne terhelhessék rájuk.
A Fidesz ígérete szerint lesz maximum a netadónál. Vagyis lesz netadó, csak kozmetikázva. Egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatók áthárítják-e a fogyasztókra a terhet, de a 700 forintos maximum rengeteg embert érinteni fog.
A Magyar Lízingszövetség szerint egyelőre azt lehet mondani, hogy reálisan a kihelyezett összeg 10-20 százalékát kaphatja vissza egy-egy lízingadós.
Megszüntetik a “Double Irish”-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót.
Elsőfokon egy, másodfokon 22 devizahiteles pert tárgyaltak a bíróságok: a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 15 esetben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét
Növelni kellene a vállalkozásoknak adott hitelgaranciák GDP-hez mért arányát Magyarországon – véli a Garantiqa vezérigazgatója.
A papíralapú ellenőrzések korszaka lassan lejár. November 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek.
A gyógynövényes italokat és a pálinkákat leszámítva gyakorlatilag minden tömény jócskán megdrágul.
A kormány 20-25 milliárd forintos pluszbevétellel számol, és nyitott a javaslatokra. Előzetes egyeztetés nem volt.
A pénzintézet magyar állam ellen indított devizahiteles perében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) a tervezet visszavonását kéri a kormányzattól.
Jóváhagyták az elsőfokú ítéletet, ami elutasította a hitelintézet magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét.
A vállalat minden évben megrendezésre kerülő InnoMax versenyén InnoSchool néven új kategória indul.
A jövő évi adótörvény-tervezet évi 50 liter otthon főzött pálinkában és éves átalányadóban gondolkodik, a chipsadó körébe bevonják az alkoholos italokat is.
Varga Mihály kedden bejelentette, hogy jövőre megadóztatják az internetszolgáltatókat, méghozzá nagyon durván.
A különadók, például a bankadó és a reklámadó, maradnak, a távközlési adót pedig kiterjesztik az internetszolgáltatásokra is.
Egyre több nagyvállalat dönt a bérszámfejtés kiszervezése mellett.
Tipikus adóelkerülési módszer, hogy elkezdik beblokkolni a pénztárgépbe a vásárlást, de aztán nem érvényesítik a nyugtát. Vagyis megszakítják a folyamatot. Pedig a NAV már ezt is látja.
Keszég Attila vezérigazgató-helyettes és a lakossági üzletág vezetője a Deutsche Telekomhoz igazolt.
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikájá.
Az üzemanyagok árának e heti, nagymértékű csökkenése várhatóan kissé fellendíti a fogyasztást, de az idén az árak esése miatt már eddig is három százalékkal nőtt a benzin eladása.
A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezésére szóló közbeszerzési felhívás már megjelent.
A Vajdaságban keresnek munkatársakat a dél-magyarországi vállalkozások – írja szombati cikkében a Magyar Nemzet.