Üzleti tippek

A cégek többsége nem tervez létszámbővítést

Fékezett az optimizmus a nagyvállalatoknál, tízből nyolc társaság nem számol munkaerőbővítéssel.

A K&H nagyvállalati növekedési index alapján a hazai vállalatok korábbi optimista várakozásai mérséklődtek ugyan, de még mindig kedvezőek, a mutató jelenleg 8 ponton áll. A saját helyzetük megítélésével kapcsolatban egyértelműen pozitívak, míg a gazdasági helyzetre vonatkozóan a következő egy évben inkább stagnálásra számítanak, és inkább három éves távon várnak javulást – derül ki a kutatás adataiból.

A növekedési index legutóbbi eredménye azt mutatja, hogy az év közepén megugró várakozások a harmadik negyedévben visszakorrigáltak az év eleji szintre. Az index alapján a 2 milliárd éves árbevételt meghaladó vállalati szektor jelenleg visszafogottan optimista.

Jelentős különbség mutatkozik a vállalatvezetők között a saját cégük helyzetének, illetve a makrogazdasági környezet megítélésében, hiszen míg az előbbi 12 ponton, addig az utóbbi -2 ponton áll. Mindkettő esetében azonban visszaesés figyelhető meg az előző negyedévi értékekhez (16, illetve 3 pont) képest.

„A vállalat helyzetének enyhén optimista megítélése annak tudható be, hogy a megkérdezett döntéshozók fele a cég gazdasági helyzetének stagnálására, míg további 41% kifejezetten javulására számít a következő egy évben. Hasonlóan a mostani állapot fennmaradását feltételezik a legtöbben a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan is. Tízből nyolc cég nem számol munkaerőbővítéssel, ugyanakkor minden hetedik társaság létszámbővítést tervez, átlagosan 7,2%-kal” – részletezte az eredményeket Peter Roebben, a K&H vállalati üzletág vezetője.

Területileg egyértelműen a főváros közeli cégek az optimistábbak, miközben a kelet-magyarországi vállalatok helyzete és várakozásai jóval mérsékeltebbek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik