eszem

eszem

Vásárhelyen a Zrínyi utcán két közkút is van. Az egyiket rég elzárták, a másikból mindig folyik a víz.

2013. 09. 04. 10:42

Régi beton virágládák mellett vezetett a kerékpárút a vásárhelyi Lázár utcán, most ezeket elszállították.

2013. 08. 30. 08:33

Országosan 900 milliárdba kerültek az arzénmentes ivóvizet adó konténerek. A kezdeti érdeklődés után azonban ezeket most senki sem használja.

2013. 08. 30. 08:05
szolo(960x640)(1).jpg (szőlőtőke, szőlőlevél, szőlő, )

Minden évben szüreti mulatságot rendeznek Székkutason. Idén szeptember 21-én lehet majd szinte büntetés nélkül szőlőt lopni.

2013. 08. 29. 07:03
fürdés a szökőkútban (hőség, szökőkút, győr, fürdés, fertőzés)

A jövőben a Zsigmondy helyett az Alföldvíz Zrt. látja majd el Vásárhelyen és környékén a ivóvíz-szolgáltatást. Hogy mi lesz az előbbi cég, annak munkatársainak és vagyonának a sorsa, az is kiderül még ezen a héten.

2013. 08. 26. 09:36

A sok újdonság mellett a magyar underground-metál egyik legjobb zenekara a Cadaveres is fellép az idei vásárhelyi Hódstock Fesztiválon, amihez már csak huszonegyet kell aludni.

2013. 08. 24. 14:27

A korai időpont ellenére népszerű volt az első Szent István Kupa Vásárhelyen, szombaton reggel futni és tekerni is lehetett.

2013. 08. 24. 13:20

Ha babonásak, ha nem, akkor is tizenharmadik alkalommal rendeznek lovasnapot a hétvégén a Székkutasi Lovas Egyesületnél.

2013. 08. 21. 10:38

Pár hónapja felvállaltuk kiemelten foglalkozunk a gazdátlan és kóbor állatok sorsával Hódmezővásárhelyen és környékén. Ezúttal két kutyára figyeltünk fel.

2013. 08. 15. 11:06

A NAKVI augusztus 3-tól hat állomásos országjáró roadshow-t indított, amely a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával megvalósult, mintegy 3000 milliárd forintos fejlesztéseket mutatja be. Az egész napos programokkal tarkított napok egyik dél-alföldi állomása Vásárhely lesz.

2013. 08. 13. 08:14

Az augusztusi kánikulában talán sokan nem vágynak egy fülledt erdőbe, azonban a mártélyi holtág tanösvényei meglepően hűs sétára csábítanak késő délutánonként. Galéria.

2013. 08. 07. 11:57
Olvasói sztorik