A kormánypárt hevesen tiltakozott a kijelentés ellen, az egyik politikus azt is megkérdezte Kilicdaroglutól, hogy gázkamrába akarja-e zárni az elnöki rendszer támogatóit.
Erről a CNN-nek beszélt a külügyminiszter.
Pintér Sándor válaszában azt is írta: minden rendőrnek van az időjárásnak megfelelő ruházata.
Woody Allen filmjével nyitottak, Nemes Jeles László ott van a zsűriben, már nyilatkozott is a francia televíziónak.
Három kutatócsoport is megerősítette az összefüggést, ami nagy lökést ad az oltóanyagok fejlesztésének.
Múlt hónapban az Európai Tanács elnöke azt mondta: Törökország példát mutatott Európának, hogyan kell bánni a menekültekkel.
Az EBESZ-hez fordulnak, hogy vizsgálja ki az esetet.
Görögország nem tud megfelelő segítséget nyújtani a menedékkérőknek – állapította meg a testület.
Ma történelmet írtunk, mondta megválasztása után.
Azzal hogy az Egyesült Államok Romániába telepítette az európai rakétapajzs elemeit.
Az egyik Los Angeles-i startupba dollármilliókat fektettek, elszántnak tűnnek.
A Pedagógusok Szövetsége szerint viszont van. A Minisztérium úgy látja, az érdekképviseletek a szakmai egyeztetéseket politikai síkra kívánják terelni.