Az utóbbi napokban sokat hallani a költségvetési áfabevételek kiesõ, vagy éppen pluszbevételeket jelentõ milliárdjairól, százmilliárdjairól. 35%-os luxusáfát szeretne bevezetni a kormány, az Európai Bíróság (EB) által kifogásolt visszatérítési korlát miatt 250 milliárdos áfakifizetésre még idén sort kerítene a Nemzetgazdasági Minisztérium, az idei költségvetés kiigazítása érdekében 40 milliárd forintnyi többletáfát kellene beszednie év végéig az adóhatóságnak. Az események kusza útvesztõjében sokaknak nehéz átlátni, mi és miért is történik, miért kerülnek elõ újabb és újabb áfatételek a hírekben.
Leginkább talán azért, mert az áfa a magyar költségvetés kulcspillére. A központi költségvetés idei tervezett áfabevétele mintegy 2500 milliárd forint – közel a duplája a személyi jövedelemadóként beszedendõ összegnek, kilencszerese a társaságiadó-bevételeknek. Ekkora adótömegben pedig a viszonylag „apró” eltérések, változások is abszolút értékben hatalmas tételek.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy közösségi jogi szinten talán a legegységesebben szabályozott adónem éppen az áfa. Az áfairányelv pontosan elõírja az adónem fõ- és részletszabályait, fogalmait, a mentesíthetõ vagy kedvezményes kulcs alá sorolható termékek körét. Természetes is ez; hogyan lehetne egységes belsõ piac az Európai Unióban, ha a minden egyes ügyletre kiszabott áfa másként mûködne tagállamról tagállamra? A rengeteg részletszabály és a több száz értelmezõ ítélet labirintusában viszont gyakran a szakértõk sem biztosak abban, egy-egy magyar szabályozás vagy kezdeményezés elfogadható-e az EU számára.
Mégis, ha újabb állami bevételekre van szükség, a kormányok gyakran nyúlnak az áfa felé. A társasági jövedelmek adóterheinek növelése a vállalkozások beruházási kedvét fojtaná el; a magánszemélyek adóterhei, vagyis az élõmunkára rakódó adóterhek pedig amúgy is magasak, és a munkahelyteremtõ beruházásokat gátolják. Ezzel szemben a fogyasztást terhelõ áfa emelkedése nem befolyásolja közvetlenül az ország versenyképességét.
Így vetõdhetett fel az áfa útvesztõjének legújabb, eddig járatlan ösvénye: a luxuscikkeket sújtó 35%-os áfamérték ötlete. Az uniós „túlszabályozottság” miatt azonban ilyen kiemelt adómérték a közeljövõben aligha lesz bevezethetõ Magyarországon. Az Európai Bizottságnak éppen elég fejfájást jelent, hogy évek óta dolgoznak az egész közösségi áfarendszer reformján, mivel az áfalabirintus sokkoló adminisztrációs nehézségeket okoz az EU vállalkozásainak, míg évente sok százmilliárd eurósra becsült léptékû csalásokra ad lehetõséget az útvesztõ falain átugráló csalóknak. A 27 országot érintõ, sziszifuszi átépítési folyamat közepén nincs igazi eltökéltség a Bizottságban, hogy soron kívüli, külön eljárásban a tagállamok egyhangú szavazatát összegyûjtse egy adómértékeket érintõ (és ezért garantálhatóan sok konfliktust generáló) kérdésben.
Érdekes egyébként, hogy a luxuscikkek adóztatása kapcsán miért pont az áfamérték módosítása a kormány kívánt eszköze. Az elmúlt egy évben az Országgyûlés átalakította a környezetterhelõ termékekre vonatkozó környezetvédelmi termékdíjak rendszerét, és bevezette az egészségtelen termékekre a népegészségügyi termékadót. Nem lenne sokkal nehezebb egy luxustermékekre vonatkozó termékadó bevezetése sem, bár néhány komoly adótechnikai nehézséggel meg kellene birkózni.
Szintén érdekes kettõsség, hogy a kormány egyrészt a júliusi EB-döntés alapján a ki nem fizetett számlák utáni áfát még az idei évben kiutalná a vállalkozásoknak, ugyanakkor bejelentette, hogy 40 milliárd forintnyi költségvetési többletbevételt kíván elérni idén az áfa hatékonyabb beszedésébõl. Arra, hogy még az idén jelentõs bevételt érjen el a költségvetés, aligha alkalmas eszköz a csalók leleplezése szigorúbb ellenõrzésekkel. A vizsgálati, fellebbezési határidõk miatt ugyanis egy ma megkezdett NAV-ellenõrzésbõl tényleges bevétel még rendkívül megfeszített munkával is legkorábban jövõ év márciusára, de inkább júniusra keletkezhet.
Idei bevétel alighanem csak a behajtás, végrehajtás felgyorsításával, esetleg gyors helyszíni ellenõrzések bírságaival érhetõ el. Túlórában végzett munkában, a munkaerõ koncentrálásával az adóhatóság az inkasszók, beszedések, helyszíni ellenõrzések hatékonyságát növelheti. Ezzel azonban túlnyomórészt csak elõrehozza az állam a következõ évben behajtandó követeléseit, vagyis az áfabevételek elõrehozásáról beszélünk. Ezzel szemben az EB döntése kapcsán akár 250 milliárd forintnyira becsült kintlévõséget még idén kiutalna, hogy a kiadás ne a jövõ évben terhelje a költségvetést. Tehát a bejelentések szerint a kormány lépései még az idén egyszerre növelnék az áfabevételeket (szigorúbb behajtás, részben a jövõ év terhére), ugyanakkor csökkentenék is azokat (áfa-visszatérítés).
Az áfa útvesztõjének kanyargó ösvényein nehezen talál utat adózó, szakértõ, de még a kormányzat is. Talán nekünk is Ariadné segítségére lenne szükségünk – vagy egy egyszerûbb labirintusra.
Földes Balázs
(szenior adómenedzser, KPMG)
