Azért, mert Szemerédi Norbert példája is mutatja, hogy az bizony egy kritikus poszt.
A szegedi Ulvicki Mihály szerint hozzászoktak, hogy a második félidőben nyerik meg a mérkőzéseiket.
A Siófok ellen mesterhármast szerző Simon Attila kicsit sajnálja, hogy éppen volt csapatát intézte el.
Fellebbezést nyújtott be hétfőn Huszti Szabolcs eltiltása ellen német klubja, a Hannover 96 FC.
Bajner Bálintot szerződtetni szeretné a német Borussia Dortmund; szerződést ajánlottak neki.
A Mezőkövesd edzője válthatja Török Lászlót a KTE kispadján.
2012. 09. 17. 14:12
Az OTP Bank Liga hetedik fordulója csúcsdöntést hozott sárga lapokban, valamint egy újabb edző távozását.
2012. 09. 17. 13:49
A Győri ETO elleni mérkőzésen két új játékos is feltűnt a PMFC-Matias keretében.
Két kényszerű cserét is végre kellett hajtania Pintér Attilának, a Győri ETO vezetőedzőjének a Pécsi MFC elleni meccsen.
A Diósgyőri VTK 800 millió forintos pályázatot nyújtott be az MLSZ-hez, stadionrekonstrukcióra.
A jó felkészülés és a remek körülmények is segítették Benczés Miklós csapatát.
A Kalmar az Orebrot verheti el, a Halmstad a Ljungskije ellen gyűjtheti be a három pontot.
2012. 09. 17. 10:12
Közös megegyezéssel szerződést bontott a rosszul rajtoló NB II-es csapat edzője, Arany László.
2012. 09. 17. 10:03
Török László vezetőedző a Pápa elleni vereség után vasárnap írásban kérte felmentését.
A címvédő Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte a Honvédot az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
A Győri ETO hazai pályán 1-0-ra nyert a Pécsi MFC ellen az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
Pakson bukott az SVSE, a Ceglédtől kapott ki a Balmazújváros az NB II ötödik fordulójában.
Beragadt a rajtnál az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli teremlabdarúgó-csapata.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Videotonnál nem mondtak le arról, hogy tovább erősítsék támadósorukat. Ugyan a klub cáfol, de hondurasi lapok arról számoltak be, a Székesfehérváron tárgyalnak a közép-amerikai ország válogatottjában 54 meccsen 16 alkalommal betaláló David Suazóval. A 32 éves támadó 13 éven át szerepelt Olaszországban, a többi között az Internazionaléban is, 296 első, illetve másodosztályú bajnokin 105-ször talált az ellenfelek kapujába. A tárgyalás tényét a játékos menedzsere is megerősítette, sőt a játékos együtt kocogott és nyújtott a Videoton-játékosokkal a Diósgyőr elleni bajnoki lefújása után – írja a Blikk.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Vasas labdarúgóinak húszpercnyi jó játéka is elegendőnek bizonyult a szolnokiak ellen a három pont begyűjtéséhez az NB II Keleti-csoportjának ötödik fordulójában.
Rögvest saját kapuja elé szorította ellenfelét a házigazda Vasas, hiszen Füredi már az első perc végén veszélyes lövést engedett el. A huszadik percig gyakorlatilag csak a szolnokiak térfelén folyt a játék, a fővárosiak remekül járatták a labdát, csak idő kérdésének tűnt, mikor találnak be. A 12. percben jött az első igazán nagy lehetőség, ekkor Deyvison verekedte át magát a védőkön, de az utolsó pillanatban tisztáztak előle. Két perc múlva már nem volt kegyelem, egy jobboldali beívelés után Deyvison adott középre, Bobo pedig nem hibázott (1-0). Egy perc múlva pedig jöhetett volna a következő, újra a jobbszélen kezdő fiatal, roppant agilis brazil volt az egyik főszereplő, Szilágyi lövése kipattant a kapusról, ezután közelről ismételhetett a légiós, de nem járt sikerrel.
A folytatásban egyre inkább megcsappant a hazai lendület, időnként már a vendégek is eljutottak a Vasas kapuja elé, ám még mindig a fővárosiak akarata érvényesült, ezt a szolnoki ötösön két egymás utáni tömegjelenet is mutatta. A vendégek tördelték a játékot, a félidő zárása előtt az addig amúgy magabiztos Lucas könnyelműsége okozott izgalmat hátul, ám a játék addigi képe alapján nem tűnt úgy, hogy a folytatás tartogatna hasonlókat az angyalföldiek számára.
Aztán a második játékrész mindjárt egy szolnoki kapufával kezdődött, néhány perccel később pedig ismét előttük adódott lehetőség. Arról persze nem volt szó, hogy fölénybe kerültek, de ebben az időszakban inkább csak pontrúgásokból veszélyeztethettek volna a hazaiak, ha pontosabban végzik el azokat. A 70. percben eldőlni látszott a mérkőzés. A szolnoki Vári Barnabás lába Venczel szájával találkozott, ami piros lapot ért, ám csupán tíz percig élvezhette az emberelőnyt a Vasas, ekkor a középpályán Venczel Balázs csúszott be rossz ütemben, ez is kiállítás. A hajrá inkább a vendégeké volt, Szatmári kapus többször is szép védéssel őrizte sikerrel nemcsak hálóját, hanem csapata 1-0-s előnyét is.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Paks az egyaránt csereként beálló Vayer Gábor egy-, illetve Simon Attila három góljának köszönhetően 4-1-re legyőzte az egyedüliként nyeretlen Siófok együttesét az OTP Bank Ligahetedik fordulójának szombati játéknapján.
Az első félidő rendkívül gyenge futballt hozott, a Paks erőlködött, de a siófoki védelem könnyedén hárította a próbálkozásokat. Sőt, a vendégek néhány veszélyes kontrát is vezettek. A szünet után sokáig nem változott a játék képe, aztán a csereként beállt Vayer Gábor egy remek átlövéssel vezetéshez juttatta a Paksot. Nem sokkal később a másik cserejátékos, Simon Attila is betalált, majd még kétszer bevette a kaput. A végén a Siófok büntetőből szépített. Tomiszlav Szivics irányításával második bajnokiját is megnyerte a Paks.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Újoncok csatája volt, mégis jelentős különbséggel zárult: a veretlenül listavezető MTK hazai pályán 3-0-ra verte az Eger csapatát. Mondhatni, egy Tischler Patrikkal volt jobb a fővárosi együttes, ugyanis mindhárom gólt a 21 éves csatár szerezte. Az első félidőt gyakorlatilag végigtámadta az MTK, a legnagyobb helyzetet mégis a hevesiek hagyták ki. A szünet után is a házigazdák diktálták az iramot, és Tischler első góljával át is törték az egriek védelmét. A csatár ezt követően további két alkalommal is jól érkezett egy-egy beadásra, ezzel csapata magabiztosan nyert.
Ritkán kap egy gólörömért két sárgát egy játékos.
A lilák Montella mesterrel a kispadon kezdenek összeállni. Rómában a farkasokat Zdenek Zeman rakta össze, az Olimpiai Stadionban hazai siker és gólözön várható...
2012. 09. 16. 08:40
- 03:33 Parrott a magyar válogatott után Mourinho Realját is kivégezte
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 15:45 Ungváry Krisztián Ruff Bálint kijelentéséről ügynökkérdésben: Szerintem nem igaz
- 14:58 Magyar Péter: Felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját, és leállítják a lap finanszírozását
- 15:47 Miniszteri utasításra azonnal szerződést bontottak a Vidnyánszky-féle Déryné Programmal
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt