Kultúra
A szegediOnkoterápiás Klinika működését támogatja, aki elmegy az Edith Piaf estre.
Jótékonysági Stand-up Comedy Estet szervez az éhező szegedi gyermekek támogatására az Egy Ebéd Egy Esély Alapítvány kedden este a Szent-Györgyi Albert Agórában.
2013. 10. 07. 19:16
A Bessenyei zongorájára ajánlja fel vásárhelyi koncertje bevételét Árpás Miklós orgonaművész.
Szerdán, a Németh László Könyvtárban mutatja be új kötetét Fehér József, MÍNSZ-nagydíjas író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja.
Ikrei születtek egy béranyától a 64 éves Alla Pugacsovának a Millió rózsaszál előadójának és 37 éves férjének. Az újszülött ünneplésére Pugacsova előző férje is ellátogatott, akinek szintén béranyától született két gyermeke.
2013. 10. 07. 12:19
Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr (EESZI) a „Fejlesztés a szolgáltatásokban rejlő jobb kiaknázásával és a partnerkapcsolatok erősítésével” projekt keretében 2013. október 8-11. között megrendezi nyitott kapuk programsorozatát Egy hét a győri idősekért címmel.
“A legnagyobb magyar” című előadásért kaptak fegyelmit.
2013. 10. 06. 16:31
Különleges mesével matinézunk. Tessék hívni a gyereket is a gép elé.
2013. 10. 06. 15:46
A magyar művészek tiltakozásul nyílt levelet írtak az országgyűlési képviselőknek.
A hivatalosan közzétett útvonal szerint a Szentendréről Visegrádra vezető, és a Pilismarótot Pilisszentlélekkel összekötő, kerékpározásra kijelölt erdei utakat is érinti az októberi 5-i Budapest Rallye.
2013. 10. 05. 11:21
Sport és kultúra egy helyszínen: víz alatti tárlat nyílik a szentendrei V-8 uszodában.
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
