Kultúra

Fegyelmi járt a tanároknak az iskolai színdarabért

“A legnagyobb magyar” című előadásért kaptak fegyelmit.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának tanárai a Délmagyarország cikke szerint egy olyan előadásért kaptak fegyelmit, ami arról szól, hogy megalakul a Magyar Nemzeti Válogatott Színész Gárda, ahonnan hamarabb tagadják ki az idegen szívű és idegen nevű jelentkezőket, mint a tehetségteleneket.

Matos Ibolya, a gimnázium tanára a lapnak elmondta, “A legnagyobb magyarban” a gyerekek megvallják, hogy mennyire szeretik a hazájukat, és nem ők űznek gúnyt a mai helyzetből, hanem az gúnyolja ki a magyarságot, ami ma történik.

A gimnáziumban egyébként 1978 óta zajlik irodalmi-drámai képzés, innen indult többek között Gáspár Sándor, Alföldi Róbert, Náray Erika, Szőke András és Badár Sándor pályája is.

Miután a darabot a Skabá fesztiválon előadták, a rendező tanárokat behivatta a gimnázium igazgatója és fegyelmit adott nekik. A Délmagyar szerint az igazgató, Tóth Tamás József arról nem kívánt nyilatkozni, látta-e az előadásokat, emellett hozzátette, az az iskola belügye, hogy kinek és miért adott fegyelmiket.

Az igazgató tagadta, hogy azt mondta volna, hogy “nem fogja engedni, hogy a fővárosi liberális mocskot behozzák az iskolába”. Szerinte egyébként senkinek semmi köze ahhoz, hogy a kollégáival “egy iskolai dologról” mit beszélget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik