Kultúra
L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke válaszolt Lovasi András korábbi levelére, mint írta, az új szabályozás nem lenyúlás, pont azokat segíti, akiknek eddig nem jutott.
2013. 10. 16. 12:34
A budapesti fesztivál legjobb pillanatait nézhetjük meg a hivatalos aftermovie-ban.
2013. 10. 15. 21:27
A Szuperszámítógép, a nemzeti virtuális laboratórium témakörében rendeznek szakmai workshopot október 17-én a Szegedi Tudományegyetemen.
2013. 10. 15. 16:10
Csütörtökön és szombaton egésznapos programmal várja a Somogyi-könyvtár a látogatókat.
2013. 10. 15. 15:40
Kizárólag magyar szerzők műveit viszik színpadra a BFMK idei évadjában.
2013. 10. 15. 08:13
A Körúti Színház vendégjátékára szerda délután várják a fiatalokat.
2013. 10. 14. 18:06
A múlt század legnépszerűbb zenéinek kavalkádja fogadja a visegrádi mozi közönségét.
A tavasz óta folyó próbaüzem után november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján hivatalosan is megnyílik az Erkel Színház.
2013. 10. 14. 14:05
Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori, a Kiscsillag jelenlegi zenésze nyílt levelet írt L. Simon Lászlónak, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökének, amiben felháborodva és értetlenül áll a szerzői jogdíjakat érintő változások előtt.
2013. 10. 14. 13:10
Próbára tehetik saját színészi képességeiket és a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik szerdán ellátogatnak a kulturális intézménynek a Szegedi Tudományegyetemmel közös nyílt napjára.
Az anonimitásáról és graffitijeiről híres Banksy egy kis bódét állítatott fel a New York-i Central Parkban és a többi utcai művész között kezdte árultatni képeit – ahogyan a Cink.hu-n is látható videóból kiderül.
Magyaros történetekkel lép színpadra a Bessenyeiben Hadházi László.
2013. 10. 14. 09:40
Hatvankét éves korában a teniszpályán kapott szívrohamot Oscar Hijuelos kubai-amerikai író, A Mambo Kings szerelmes dalai című kötet Pulitzer-díjas szerzője, akinek művéből Antonio Banderas és Armand Assante főszereplésével A mambó királyai című filmet forgatták.
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 15:14 Állami cégeknek kell munkát adniuk a gyermekvédelmis fiataloknak, de a javítóintézetből kikerülők kimaradnak
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 15:07 A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 14:49 „A bankárok sem mondják meg, hogy hány pártnak kellene indulnia a választáson" – a nagybankok nem mennének el
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 14:40 Karibi álomutat tervez? Ha ezt az eszközt magával viszi, megkönnyíti az életét
- 14:31 Kárász Róbert közös képet posztolt 3 hónapos kislányával
- 14:30 Ukrajna mentőövet kapott az IMF-től, miközben az EU Orbán vétójával küzd
- 14:09 Tragédiával végződött egy lakástűz Kiskunfélegyházán
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:42 Kigyulladt egy elektromos roller Szombathelyen, nagy tűz lett belőle
- 13:41 Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
