Kultúra
Pribil György (Pribil György)

Elhunyt a Kimnowak gitárosa

Pribil György szerda este szenvedett autóbalesetet Kismaroson. A mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Korábban a témában:

Szerda este háromnegyed hét körül két személygépkocsi rohant szemből egymással, egyelőre nem tudni, miért és pontosan hogyan. Az egyik kocsit egy helyi 46 éves férfi vezette, aki olyan súlyosan megsérült az ütközéskor, hogy a helyszínen az életét vesztette. A mentők egy sérültet a váci kórházba szállítottak – számolt be a Dunakanyar24.

A zene.hu információja szerint az elhunyt személy Pribil György gitáros, zeneszerző. 18 éves korában kezdett el gitározni. “A zene annyira szent dolog volt számomra, hogy hosszú ideig hozzá sem mertem nyúlni” – idézi a lap.

Pribil György (Pribil György)
Fotó: indafoto.hu / kifra

Kezdetben a Topóban, az Állati elmékben gitározott, de sikert saját blueszenekarával, az S-Modellel ért el először. Évekig zsúfolt házak előtt játszottak az ország rockklubjaiban, 1992-ben – magánkiadásban – albumuk is megjelent. Pribil közben más blueszenekarokkal (Palermo, Boogie Gang) is fellépett, neve ott szerepel Ferenczy György lemezén. Az S-Modell 1994-ben bomlott fel. Ekkor már dolgozott a Kimnowak, amelyben zeneileg ő volt a meghatározó ember.

Az első dal, amelyet a Kimnowaknak írt, 10 perc alatt született meg egy próba szünetében. Később ezt a címet kapta: Hol van az a nyár. “Ez a legkevésbé jó nóta a lemezünkön … ” – mondta később, a Tűz van, babám megjelenése alkalmából. Annak a dalait is ő írta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.