Kultúra

Hamarosan kész az Erkel Színház felújítása

A tavasz óta folyó próbaüzem után november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján hivatalosan is megnyílik az Erkel Színház.

Az Erkel Színház egyik legfőbb küldetése, hogy a felnövő generációk magas művészi színvonalú előadások által ismerkedjenek meg az opera- és balettkultúrával. Kiemelt fontosságú programja, az OperaKaland, amely már 2013 tavaszán megindulhatott.

A hivatalos megnyitó előtt egy hónappal, október 6-án elindulhatott az OperaKaland őszi sorozata, amelynek keretében ismét több mint 20 ezer diák látogat el a dalszínházba – hangzott el a hétfői délelőtti épületbejáráson.

Mint Mozsár István műszaki igazgató elmondta, az átalakítások jelentős része, körülbelül 40 százaléka a színfalak mögött történt, megújultak és növekedtek a szólista és csoportos öltözők, a szociális terek. Jelentős technológiai korszerűsítésen esett át a színpad műszaki berendezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik