Kultúra
Csongrád megye kormánymegbízottja úgy látja, hogy létre kell hozni egy olyan egyeztető fórumot, amely a fialakokat tömörítő civil szervezeteket ülteti egy tárgyalóasztalhoz.
A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara a Papp László Sportarénában lép fel.
A V'Moto-Rock dobosára kihűlt állapotban találtak rá. 60 éves volt.
Két regénnyel is előrukkol a horror műfajának koronázatlan királyaként ünnepelt amerikai író.
Több mint 200 fős a névsor, amit 20-ra, majd 5-re szűkítenek. Döntés csak októberben lesz.
A képen afrikai migránsok láthatók Dzsibuti tengerpartján, amint mobiltelefonjukat - jobb térerőt keresve - a magasba tartják az éjszaka sötétjében.
És az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezreket várnak az országos fánkfesztiválra február 28-án és március 1-jén.
2014. 02. 14. 14:48
Március 21-én rendezik a bábszínházi világnapot Győrben.
Európában még soha nem adtak ennyi pénzt képért. Előzetesen körülbelül 10 milliárdos összeggel számoltak érte.
Bemutatták a Veszélyzóna című mozi trailerét. Az elhunyt színész egy beépített zsarut játszik, aki egy neutronbombával felfegyverzett drogbáró nyomába ered a gettóban.
2014. 02. 13. 16:30
Samantha Fox, Rick Astley és a 2 Unlimited is fellép a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárjaival turnézó produkcióban augusztus 29-én.
Az ötvenes években humoros tévés műsoraival meghatározó egyénisége lett az amerikai szórakoztatásnak. A komikus 91 éves volt.
„Összefogás a tanyai termékekért” indít népeszerűsítő programsorozatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatósága és a Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft.
2014. 02. 13. 10:33
Egy esztendeje hunyt el Jurkovics János, a Magyar Televízió Szegedi Regionális Stúdiójának vezetője. A sokak által tisztelt és szeretett sokoldalú személyiségről, a tőle és róla készült írásokat egybefoglaló kötet Isten tenyere alatt – In memoriam Jurkovics János címmel jelent meg.
2014. 02. 13. 10:07
A kérdésre megkaphatjuk a választ, ha elmegyünk csütörtökön a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol ingyenes vérnyomásmérést rendeznek.
A megbízott vezető, Szemerei Péter személyes okokra hivatkozva maga kérte távozását.
2014. 02. 12. 20:39
Nyílt levélben kért segítséget Navracsics Tibortól és Kocsis Mátétól a színház. Nincs fizetés, előadások és bemutatók maradnak el.
A túzok természetvédelmi helyzetét és védelmének tennivalóit ismerhetik meg az érdeklődők a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Az olasz múzeumokban őrzött remekművek fotózásának engedélyezését kérte a firenzei műemlékvédelmi hivatal.
Nyilvános labdarugó konferenciát tartanak vasárnap a városháza dísztermében.
2014. 02. 12. 13:27
A konfliktus a mai napig rányomja bélyegét az országra, most magyar újságírók készítenek róla filmet, hogy "megtudja a világ az igazságot".
2014. 02. 12. 13:06
Igazi színészdaraboknak nevezte Sándor János rendező Hubay Miklós két egyfelvonásosát, amit pénteken mutat be a Szegedi Nemzeti Színház.
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
