Tízezrével sütik majd a fánkokat Nagykanizsán

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezreket várnak a nagykanizsai országos fánkfesztiválra, amelyre külföldi fánkkészítők is jelezték a részvételüket.

Korábban a témában:

A február 28-án és március 1-jén tartandó kétnapos rendezvényről a szervező Vasutasok Országos Közművelődési Egyesülete (VOKE) Kodály Zoltán Művelődési Házának igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a megkóstolható finomságok mellett karneváli felvonulással, valamint álarckészítő-versennyel és kiállítással is várják az érdeklődőket.

Kámánné Szép Terézia hozzátette: a művelődési intézmény ezúttal nem készül újabb rekorddöntésre – korábban az egy helyen, egy időben készített legtöbbféle fánk kategóriájában állítottak fel rekordokat -, idén inkább minőségi szórakozási lehetőséget szeretnének nyújtani.

A sorrendben hatodik nagykanizsai fánkfesztivál pénteken karneváli felvonulással veszi kezdetét, a jelmezesek mellett lovasokkal, hintókkal, zenészekkel kísérik a résztvevőket a főtértől a fesztivál helyszínéig, a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontig.

A fánkok versengésére eddig már több mint 20 magyar csapat jelentkezett, de szlovén és horvát versenyzők is jelezték indulási szándékukat. Profi és amatőr, hozott és helyben sütött készítmények, valamint hagyományos és különleges fánkok kategóriájában mérhetik össze tudásukat a résztvevők.

Kámánné Szép Terézia szólt arról is, hogy évente általában 15-20 ezer látogató keresi fel a nagykanizsai fánkfesztivált, idén is ekkora érdeklődésre számítanak. Hozzátette, hogy a múlt évben 13-14 ezer fánk fogyott el a két nap alatt, de még ez a mennyiség is kevésnek bizonyult.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.