Kultúra

Újabb nevek az irodalmi Nobel-díj jelöltjeinek listáján

Több mint 200 fős a névsor, amit 20-ra, majd 5-re szűkítenek. Döntés csak októberben lesz.

Harminchat új név szerepel az idén irodalmi Nobel-díjra jelölt írók és költők listáján, amely ezúttal 210 fős az elismerést odaítélő Svéd Akadémia titkárának pénteki tájékoztatása szerint.

Peter Englund blogbejegyzésében hozzáfűzte: szokatlan, hogy ilyen nagy számban találhatók új nevek a Nobel-díjra jelölt írók és költők között.

A Svéd Akadémiához 271 ajánlás futott be, néhány írót azonban többen is jelöltek – derült ki.

Saját magát senki sem jelölheti

A jelölési folyamat első lépéseként a bizottság minden szeptemberben 600-700 szervezetet vagy személyt kért fel levélben, hogy tegyen javaslatot a 2014. évi díjazott személyére. Ajánlást korábbi díjazottak, nyelv- és irodalomtudósok, tudományos intézmények, írószövetségek is tehettek. Saját magát senki sem jelölhette, az indítványoknak legkésőbb január végéig kellett beérkezniük Stockholmba.

A 210 fős listát áprilisra 20 fősre szűkítik, októberben, amikor bejelentik a győztest, már csak öten lesznek esélyesek a legrangosabb irodalmi elismerésre.

2103-ban a Svéd Akadémia által a “kortárs novella mestereként” méltatott Alice Munro kanadai írónő kapta a Nobel-díjat, őt 195 jelöltből választották ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik