Kultúra
A Jézus Krisztus Szupersztár világsikerű filmváltozatának főszereplőjével, Ted Neeleyvel állítják színpadra húsvét alkalmából Rómában az alkotás alapjául szolgáló musicalt.
Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői szerdán kísérték utolsó útjára Szabó Gyulát, a nemzet színészét.
A kilencvenes évek több nemzetközi popsztárja, köztük a Mr. President, a Brooklyn Bounce, Haddaway és a Vengaboys is fellép Miskolctapolcán az EFOTT-on.
Egy közeli barátja szerint az AC/DC szélütésen átesett gitárosa, Malcolm Young olyan beteg, hogy többé nem tud koncertezni, és ez akár azt is jelentheti, hogy az együttes feloszlik.
Itt az új Budapest Bár-nagylemez címadó dala.
Hajdú Eszter filmje nyerte a fődíjat és a vele járó 10 ezer eurót a kelet-európai műveknek szentelt wiesbadeni goEast filmfesztivál dokumentumfilmes szekciójában.
2014. 04. 15. 21:29
A dallal az a célja, hogy megváltozzon a külföldiekkel szembeni előítélet az országban.
2014. 04. 15. 14:32
Hollandia olaszországi nagykövete a Firenzében szerdán nyíló Van Gogh-kiállítás elhalasztását kérte.
Az eltűnt műtárgyak között van egy ezüst tintatartó, és az a három érme is, amely a fáma szerint Napóleon zsebében volt, amikor meghalt.
Oprah vendége volt az előadó Pharrell Williams, akinek világszerte mindenhol táncolnak a slágerére.
2014. 04. 15. 10:28
Villámcsődületet tartanak a 135 éve született Móra Ferenc tiszteletére kedd délután Szegeden.
2014. 04. 15. 06:00
Banksy új munkáját keresik rajongói: a titokzatos graffitis honlapján számolt be legfrissebb alkotásáról, de annak helyét nem közölte.
Azt már tudják, kik dzsemmelnek a bluesszínpadon az utolsó napon, azt még nem, mi lesz a mínusz egyediken.
Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Nekem a hit az. Bánt, ha valakit a vallása miatt bárminemű hátrány, megaláztatás vagy inzultus ér.
A Sotheby's modern művészeti aukcióján kiállított Jeff Koons alkotás a legnépszerűbb pózában ábrázolja a képregényhőst.
Megint Hrabal. A Szigorúan ellenőrzött vonatok után most itt egy szakasz a Sörgyári capriccióból. Ajánljuk hozzá a filmet is.
Történelemversennyel, filmvetítésekkel, kiállítással, konferenciával és színházi előadással emlékeznek a vészkorszak áldozataira hétfőtől.
Szédül, elbusong s lehull a porba.
2014. 04. 11. 20:30
A teremtő nélkül is.
2014. 04. 11. 20:00
A csermely violás völgye nem illatoz.
2014. 04. 11. 19:30
Halált hozó fű terem.
2014. 04. 11. 19:00
Mint az állat, olyan légy, hogy szeresselek.
2014. 04. 11. 18:30
Így kezdődik a legtöbb játszma. A legnagyobb is.
2014. 04. 11. 18:00
- 14:10 Így emlékszik vissza az agyvérzésére a hollandok kapuslegendája
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 14:00 Furcsa dolog történt az iPhone-okkal Trump évértékelője alatt
- 13:50 Az orosz védelmi tárca szerint orosz hadifogságba esett egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi
- 13:41 Lenyelhető robotorvost készített egy kutató
- 13:36 Virológus: Nem terjed a chikungunya-vírus Magyarországon
- 13:35 Ilyen lesz a Büszkeség és balítélet Netflix-módra
- 13:34 Csak rájuk akart ijeszteni – így magyarázta a tettét a férfi, akit azért ítéltek el, mert kalapáccsal támadt a Tisza Párt önkénteseire
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is egyértelműen a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 13:17 Sztárvendégek véleményezik a fogásokat a Séfek Séfe szerdai részében
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 12:41 Először térképezték fel az Uránusz rejtélyes felső légkörét
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
