Kultúra

Húszezer éjszakás kaland

Új fejezet kezdődik a Budapest Bár életében: Mező Misi is csatlakozott a sztárcsapathoz, április végén pedig Húszezer éjszakás kaland címmel jelenik meg a zenekar új nagylemeze, amelyen a feldolgozások mellett saját, szerzői dalok is hallhatóak. Ezek közül az első, az album címadó dala, Szűcs Krisztián szerzeménye, melyet most meg is hallgathatunk.

Az új Budapest Bár-album igazi tempós, tavaszi lemez szerelemmel, húzós dalokkal és meglepetésekkel, melyek közül talán a legfontosabb, hogy a produkció történetében először a zenekar énekeseinek saját dalai is hallhatóak. A címadó számot – Húszezer éjszakás kaland – Szűcs Krisztián (HS7) kifejezetten a Budapest Bár számára írta. Nem csak dalaiban, de hangjaiban is frissült a produkció – ezen a lemezen a csapat új tagja, Mező Misi (Magna Cum Laude) is hallható.

A hamarosan megjelenő nagylemez 12 számot tartalmaz, ezek közül kettő egyveleg, azaz összesen 14 dal szólal meg az albumon. A már említett saját szerzemények mellett hallhatjuk a Budapest Bár védjegyévé vált régi magyar sláger-átdolgozásokat és újabb hazai dalok átértelmezett változatait is. Sőt, megszólalnak nemzetközi popslágerek Budapest Bár-változatai is, többek közt David Bowie Tonight című dala. A Húszezer éjszakás kalandot 2014 őszén egy újabb Budapest Bár-lemez, egy borongósabb, melankolikusabb album követi majd (mindkét lemez a Volume 5 alcímet viseli majd, így jelezve, hogy egy összetartozó albumpár két darabjáról van szó).

„Amikor elkezdtem a Budapest Bárt, az volt a célom, hogy a cigányzenekar teljesen másképp szólaljon meg, ahhoz képest, ahogy általában szokott. Most jutottunk el odáig, hogy sokkal modernebbül szólunk, néhol az elektronikus tánczene elemeit is beépítettük, mégis megőriztünk egy szerintem összetéveszthetetlenül más zenei hangzást – a cigányzenét. Ehhez az kellett, hogy ezekkel az énekesekkel dolgozzunk. Az énekesek másképp gondolkoznak a zenéről, mint mi, zenészek, és ez nagyon inspiráló. Évek alatt tudtuk a hangzást olyanra gyúrni, amit én az elején elképzeltem. Mérföldkő a zenekar történetében, hogy ezen a lemezen szerepel az első olyan dal, ami a Budapest Bár saját dala. Szűcs Krisztián Húszezer éjszakás kaland című dala pont oly an mint a Budapest Bár: a régit ötvözi az újjal” – mondja Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekarvezetője.

Az új Budapest Bár-lemez digitális formában (többek közt az iTunes-on, a Spotify-on, és a Deezeren) április 22-én, fizikai formátumban április 28-án jelenik meg. A lemez a Budapest Bárt menedzselő Bár Produkció kiadásában jelenik meg, a terjesztő az MG Records, melynek internetes oldaláról (www.mgrecrods.hu) rendelhetjük meg fizikai formában az új Bár-nagylemezt.

A budapesti lemezbemutató április 27-én lesz az A38-on, ezt vidéki albumpremier-koncertek követik országszerte, klubokban, színháztermekben, művelődési házakban és persze a nyári fesztiválokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik