Kultúra

Buborékfújó flash mob a Kultúrpalota lépcsőjén

Villámcsődületet tartanak a 135 éve született Móra Ferenc tiszteletére kedd délután Szegeden.

Szeretném megmutatni az embereknek, hogy tudok én olyan szappanbuborékot is fújni, amelyik megmarad – mondta egyszer a szegedi Kultúrpalota névadója, egykori igazgatója, Móra Ferenc.

A 135 éve született író tiszteletére, a Móra mesebirodalma című kiállításhoz kapcsolódva szappanbuborék-fújó villámcsődület tartanak április 15-én, kedden, délután három órától a múzeum lépcsőjénél.

Ekkor tartják az úgynevezett egyetemista napot is. Főiskolás diákigazolvánnyal 135 forintért tekinthető meg a közgyűjtemény Móra-kiállítása.

A mesetárlat Móra Ferenc bájos, megmosolyogtató, ugyanakkor sokszor elgondolkodtató és megindító idézetein keresztül, játékosan ismerteti meg az érdeklődőkkel a legendás költő utánozhatatlan személyiségét és kultikus műveit. A birodalomban két szereplő vezeti végig a kalandokra éhes látogatót: a falakon Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, Móra imádott unokája bukkan fel újra és újra – árulta el Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense, hozzátéve, márciusi megnyitás óta már közel 5000-en látták a tárlatot, mely mint mondta, nem csak a legkisebbeknek, hanem a fiatal felnőtteknek is izgalmas kalandokat ígér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik