Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
Magyar Költészet Napja
Szédül, elbusong s lehull a porba.
A csermely violás völgye nem illatoz.
Halált hozó fű terem.
Mint az állat, olyan légy, hogy szeresselek.
Így kezdődik a legtöbb játszma. A legnagyobb is.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Töltött fegyvert szorított üres szívéhez.
Mindenki gyanúsított.
Kifestett arcát angyalarcnak látni.
Megcsalásból született.
A Logodi-utcánál volt az epicentrum.
Homokos, szomorú, vizes sík lesz a vége.
A kutya se olvas verset, még ma sem, pedig épp a Magyar Költészet Napját ünnepeljük, épp ötvenedszer. Klasszikusok címét írtuk át; ugye nem haragszanak?
