Hosszas halogatás után pénteken Törökország végre aláírta az Európai Unióval még 1963-ban kötött vámunióját az új tagállamokra is kiterjesztő szerződést, ám továbbra sem hajlandó elismerni Ciprust.
Folynak a tárgyalások arról, hogy a német Axel Springer kiadóvállalat megszerezze az ugyancsak német ProSiebenSat.1 médiavállalkozást és ezzel komoly vetélytársává válhasson a Bertelsmann kiadói-televíziós csoportnak, a közel 20 milliárd eurós német hirdetési piacon.
Az orosz hatóságok a Novoszibirszk tartomány mind a tizenhárom falvában ahol madárinfluenzára bukkantak ki kívánják irtani a teljes baromfi állományt. Az irtás augusztus másodikán kezdődik meg. A tulajdonosokat kompenzálják a veszteségért.
Szombaton délben, feltehetően egy eldobott cigarettától kigyulladt az a tátrai erdő, amelyet tavaly novemberben egy orkán szinte teljesen letarolt. A megfékezhetetlennek látszó erdőtüzet a vasárnap éjszakai kiadós eső szinte teljesen eloltotta.
A szudáni elnöki hivatal közleményben erősítette John Garang alelnök helikopter-balesetben bekövetkezett halálát, miután zavargások törtek ki a fővárosban.
Meghalt Fahd király, Szaúd-Arábia uralkodója - jelentette be az ország információs minisztere. Az országot egy évtizede vezető Abdullah királyi herceg lép trónra.
Megtalálták a július 21-ei merénylet mind a négy gyanúsítottját. Az Olaszországban elfogott testvérpár egyik tagja elismerte, hogy részt vett a merényletben, melynek állítása szerint csupán a pánikkeltés volta célja.
Félő, hogy a Magas Tátrában szombat óta dühöngő erdőtűz a csúcsokig felperzseli a tavalyi orkánkatasztrófát átvészelt, lábon álló erdőket is - nyilatkozta vasárnap este az MTI-nek Simon Zsolt, a szlovák kormány Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó minisztere, a mezőgazdasági tárca vezetője.
Meghalt Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank első elnöke. A 70 éves holland bankárt dél-franciaországi villájában a medencében érte a halál - közölte vasárnap délután a helyi csendőrség. A hatóságok szerint szívelégtelenség miatt megfulladt.
George Bush népszerűsége a legmélyebb ponton van azóta, hogy öt éve elfoglalta az amerikai elnöki posztot - közölte a Gallup legfrissebb felmérésének eredményét a USA Today című napilap.
Szombaton délután egyelőre ismeretlen okokból tűz ütött ki a Magas Tátrában. Vasárnap délelőtt már 200 hektárnyi területen pusztított a tűz, de lakóépületeket egyelőre nem fenyeget.
Három héttel a tervezett izraeli kivonulás megkezdése előtt elhagyta a Gázai övezetet az első zsidó telepes család - adta hírül vasárnap a Jediót Ahronót.
A Discovery űrrepülőgép a tervezettnél egy nappal tovább marad a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), hogy a legénység több munkát végezhessen az űrállomáson - közölte helyi idő szerint szombaton a NASA amerikai űrügynökség egyik illetékese.
Egy harmadik terrorista sejt továbbra is aktív és valószínűleg újabb öngyilkos merényleteket készít elő Londonban - írta vasárnap a The Sunday Times biztonsági forrásokra hivatkozva.
Letartóztatták Rómában a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik elkövetőjét, a szomáliai származású brit állampolgárt, Osman Hussaint – jelentette be Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter. A miniszter közölte, hogy az olasz rendőrség egy folyamatban lévő akcióban vette őrizetbe a brit férfit. Hussain letartóztatásával elfogták a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek valamennyi feltételezett elkövetőjét. Két másik gyanúsítottat a brit [...]
A brit kormány egyes észak-írországi brit katonai létesítmények leszerelésével válaszol az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) bejelentésére, amely szerint a brit fennhatóságot ellenző katolikus fegyveres szervezet lemond az erőszak alkalmazásáról.
Terroristának nevezte saját magát, és az oroszokat is Shamil Bászájev csecsen hadvezér, az amerikai ABC televíziónak adott interjújában. A csecsen felkelők vezetőjét tartják a 2004-es beszláni mészárlás felelősének is. Az interjú hatalmas botrányt kavart Oroszországban.
Több mint ezer halálos áldozatot szedtek Indiában a monszunesőzések okozta áradások és földcsuszamlások. A halálesetek többsége India pénzügyi fővárosában Bombayben és ennek térségében történt.
Az első jelentések szerint legkevesebb huszonöt ember halálát okozta péntek délután egy öngyilkos merénylő az észak-iraki Moszul közelében, aki egy katonai toborzóközpont területén röpítette magát a levegőbe.