Nagyvilág

Tarol a tűz a Magas Tátrában

Félő, hogy a Magas Tátrában szombat óta dühöngő erdőtűz a csúcsokig felperzseli a tavalyi orkánkatasztrófát átvészelt, lábon álló erdőket is - nyilatkozta vasárnap este az MTI-nek Simon Zsolt, a szlovák kormány Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó minisztere, a mezőgazdasági tárca vezetője.

A tűz szombaton délben, a Tátrát tavaly novemberben letaroló orkán által kipusztított erdők helyén, az irtásokon keletkezett. Feltehető, hogy a tüzet egy eldobott cigarettavég okozta, de a tűz eredetének okairól nincs, vélhetően nem is lesz érdemi információ, hiszen csak feltételezésekre lehet hagyatkozni.

A körülményekben nyilván nagy szerepet játszott a napok óta tomboló kánikula és az a körülmény, hogy a száraz, gyantás faanyag, valamint a mérhetetlenül nagy tömegű, zsíros tűlevél “rosszabb a puskapornál” – fogalmazott a miniszter.
Simon elmondta: a tűz védett területen, ott keletkezett, ahol eddig semmilyen fakitermelést nem folytattak, a terep az orkán pusztítása óta még “érintetlen volt.” Ezen a területen a tűz rendkívül gyorsan terjedt, egy óra leforgása alatt több tíz hektárnyi irtás borult lángba.

Vasárnap kora este a tűz már 250 hektárt érintett. Szombaton este, illetve vasárnapra virradó éjszaka több családi ház és egy benzinkút is veszélybe került, néhány épületből ki kellett költöztetni a lakókat, a töltőállomást nagy erőfeszítések árán sikerült megmenteni. Emberéletben, lakóépületben nem keletkezett kár, de a szélirány és a tűz terjedésének iránya azt vetíti előre, hogy ha az “egek csatornái” nem segítenek, akkor a lábon maradt erdők a csúcsokig felperzselődhetnek – így a miniszter.

Az oltásban szinte egész Szlovákia területéről verbuválódott tűzoltók, mintegy harminc oltókocsi, száz hivatásos tűzoltó, legalább annyi önkéntes, és környezetvédő segít, de minden igyekezetük ellenére új és új tűzfészkek lobbannak lángra: rendszerint a száraz gyökérzet, a csonkok mélyén megbújó, föld alatti parazsakat éleszti lángra a szél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik