Nagyvilág
Élő
Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester a 20 Minuten nevű című svájci lapnap adott interjút, ahol megkérdezték tőle: szerinte az ukrán főparancsnok, Valerij Zaluzsnij tévedett-e, amikor az ukrán fronton kialakult helyzetet zsákutcának nevezte az egyik írásában - szúrta ki az economx.hu.
2023. 12. 03. 12:15
Élő
Egy drónfelvétel szerint az oroszok agyonlőttek két magát megadó ukrán katonát a kelet-ukrajnai Stepovénál, Avgyijivka mellett.
2023. 12. 03. 11:58
Élő
Az izraeli hadsereg (IDF), amely a Gázai övezet déli részén is harcol, kiköltözésre szólította fel több lakónegyedben a civileket – jelentette a helyi média vasárnap.
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 5062-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4377-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis összesen 9439-en érkeztek a háború sújtott országból az elmúlt 24 órában az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A beléptetettek közül a rendőrség 56 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
Élő
Az elmúlt éjszaka sem múlt el orosz légitámadás nélkül Ukrajnában.
Élő
A Gázai övezetben korábban fogságban tartott túszok szombaton először szólaltak meg nyilvánosan, sürgetve a Benjámin Netanjahu vezette izraeli kormányt, hogy biztosítsa a még mindig a palesztin területen, az iszlamista Hamász mozgalom által fogva tartott túszok szabadon bocsátását.
Élő
Felderítő repüléseket kezd a brit királyi légierő (RAF) a Földközi-tenger keleti medencéjében a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet által októberben Izraelből elhurcolt túszok hollétének kiderítésére – közölte a brit védelmi minisztérium.
Élő
Izrael addig folytatja háborúját a Gázai övezetben, amíg minden célját el nem éri–- jelentette ki szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az MTI tudósítása szerint, az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet megsemmisítését emelve ki.
Élő
Nem lehet további fogolycseréről tárgyalni, amíg Izrael nem fejezi be a Gázai övezet ellen indított háborúját - jelentette ki szombaton az övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője.
2023. 12. 02. 21:24
Élő
Emmanuel Macron francia elnök szerint az izraeli vezetésnek pontosítania kellene a Gázai övezetben indított hadműveleteinek célját, mert ha valóban a Hamász palesztin iszlamista szervezet teljes elpusztítását akarják, akkor szerinte a háború tíz évig fog tartani.
2023. 12. 02. 19:49
Videó
Délkelet-Ázsiában változóban vannak a sörfogyasztási szokások. Vietnámban a főzdék az európai és amerikai sörkészítési technikákat házasítják a helyi alapanyagokkal – és ez eddig igazi sikerreceptnek tűnik. A Deutsche Welle riportja.
Élő
A 444 az ukrán Deutsche Welle cikke alapján arról ír, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat bejelentése szerint azért akadályozták meg Petro Porosenko külföldre utazását, mert Orbán Viktorral készült találkozni, egy ilyen egyeztetés pedig az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen.
2023. 12. 02. 18:51
Élő
Izrael a Gázai övezetben és Ciszjordániában végrehajtott műveleteinek kivizsgálására szólította fel szombaton Mahmúd Abbász palesztin elnök Rámalláhban a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét, Karim Khant - közölte a WAFA palesztin hírügynökség.
2023. 12. 02. 17:53
Élő
Az ukrán sportminisztérium közölte, hogy olyan rendszer kidolgozására törekednek, amely lehetővé teszi a szurkolóknak, hogy visszatérjenek a stadionokba és újra meccseket nézzenek a helyszínen.
2023. 12. 02. 15:56
Élő
Kamala Harris amerikai alelnök kijelentette, hogy
2023. 12. 02. 15:26
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
