Nagyvilág

Meglincseltek hét embert Dél-Afrikában

Dél-Afrikában a feldühödött tömeg elfogott, megkötözött és élve elégett hét feltételezett bűnözőt – közölte vasárnap a helyi rendőrség az MTI tudósítása szerint,

Mavela Masondo rendőrségi szóvivő szerint az előzetes vizsgálatok szerint az áldozatokat a csőcselék megtámadta és megégette. A helyszínre rendőrségi erősítést küldtek.

„Üldözték, megragadták és megkötözték, mielőtt megölték őket” – mondta egy helyi lakos, aki arra is kitért, hogy az áldozatokat „nyakláncos módszerrel” ölték meg, gumiabroncsot húztak a testükre, majd meggyújtották. A szóvivő szerint a rendőrség határozottan elítéli az önbíráskodást, ami súlyos bűncselekmény.

Dél-Afrikában óriási gond a bűnözés, az egy főre eső bűncselekmények száma az egyik legmagasabb a világon. A Johannesburgtól északra fekvő, több mint 350 ezer lakosú, többségében feketék lakta Diepsloot nevű település vezetői azonban azt állítják, hogy a hatóságok magukra hagyták a várost. A mintegy 60 millió lakosú országban 2023 második negyedévében naponta átlagosan 68 gyilkosságot jegyeztek fel, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2019 azonos időszakához képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik