Nagyvilág
Háromezer család el tudott menekülni, de 50 ezer ember még a városban van.
A terrortámadás Amman környékén történt, jelentették a palesztin hatóságok.
Virginia Raggi ügyvéd, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje vezet a római polgármesteri posztért vívott versenyben.
30-100 ezer ilyen ember lesz.
A miniszterelnök még azt sem ismeri el, hogy egyáltalán volt ilyen adomány.
Legalább 14 utas, köztük hat gyerek meghalt.
Egy tálib rajtaütésben találat érte azt az afgán katonai konvojt, amellyel utaztak.
42 megsérültek, amikor villám csapott az emberek közé. Egy fesztiválozót újra kellett éleszteni. A vasárnapi programokat törölték.
Vasárnap volt az egyfordulós önkormányzati választás Romániában.
2016. 06. 05. 20:25
És egy katonai létesítményt. Kazahsztánban viszonylag ritkák az erőszakos összecsapások. Aktobében lezárták a bevásárlóközpontokat és a nagy tömegeket vonzó helyszíneket, illetve leállították a tömegközlekedést.
2016. 06. 05. 17:49
Hat embert sebesítettek meg, egyikük súlyos szemsérülést szenvedett.
2016. 06. 05. 16:29
Legalábbis a felmérések ezt mutatják. Vége a népszavazásnak.
Az anyagi kár nem jelentős, az eszmei annál inkább.
2016. 06. 05. 15:19
És szigorúbb fellépést sürget.
2016. 06. 05. 12:25
Akkora tűz volt, hogy 50 kilométerről látni lehetett.
Valójában már kevéssé.
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: ennyi lehetett tavaly átlagban a banki költség az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
