Nagyvilág

Uniós hadtestet szeretne az osztrák külügyminiszter

Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Úgy vélte, hogy a tengeren át érkező illegális menekülteket vissza kellene küldeni, vagy egy szigeten kialakított menekültszálláson kellene elhelyezni.

Sebastian Kurz a Die Presse című osztrák napilapnak arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni, hogy mely államok álltak már szembe és küzdöttek meg hasonló menekültáradattal. Példaként az Ausztrália által alkalmazott eljárást említette, amely szerint az ország még azelőtt visszafordította a menekültekkel teli hajókat, hogy azokat elérték volna a kontinens partjait, és utalt az Egyesült Államokban található Ellis-szigetén folytatott gyakorlatra is, miszerint az amerikai hatóságok még a szigeten eldöntik, hogy ki utazhat be az országba. Kurz hasonló megoldást képzelne el Európában is.

Szerinte a jelenlegi európai rendszer ahhoz vezet, hogy emberek ezrei vesznek oda a Földközi-tengerben, hiszen nagy reménnyel indulnak neki a veszélyes útnak. Azt mondta, meg kell szüntetni az Európába vezető illegális migrációs útvonalakat.

Sebastian Kurz javaslata szerint az uniónak egy olyan hadtestre lenne szüksége, amely a 28 tagállam biztonsági erőiből áll és védi az unió külső határait. Úgy vélte, ez eddig azért nem jöhetett létre, mert tavaly az európai politikának egyetlen célja volt, mégpedig “a menekülteket továbbutaztatása Németország fele”.

Kurz egyúttal szigorúbb menekültpolitikát szorgalmazott. Meglátása szerint az uniónak le kellene szögeznie, hogy ha az emberek illegális érkeznek a kontinensre, elveszthetik a menedékjog iránti igényüket. Úgy vélte, ha a menekülteket kimentik a tengerből, még nem jelent egyet azzal, hogy “jegyet kapnak Európába”.

Kifejtette azt is, hogy az uniónak több segítséget kellene nyújtania a menekültek származási országának, továbbá Európának áttelepítési program által kellene befogadnia az embereket. Kérdés, hogy Európa változtat-e azon a gyakorlaton, hogy az emberek 99 százaléka embercsempésszel érkezik a kontinensre és csupán töredékük az áttelepítési programmal – mondta Sebastian Kurz.

A Törökországgal való uniós megállapodásra vonatkozóan a tárcavezető úgy nyilatkozott: ha Európa Törökországra hagyatkozik, veszélyes függőség alakulhat ki. Európának erősnek kell lennie, meg kell tudnia védeni a határait, és magának kell meghatároznia, hogy ki utazhat be a kontinensre – mondta és hozzátette: ezt pedig sem Törökország, sem az embercsempészek nem dönthetik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik