a 15-ös csapdája
Neves szakembereket, gyakorló pedagógusokat kérdeztünk meg arról, mi a véleményük a tankötelezettség korhatárának leszállításáról 15 éves korra. A körkérdésre adott véleményeket folyamatosan közreadjuk az fn.hu-n. Ezúttal Nagy József oktatáskutató, a szegedi egyetem professzora véleményét közöljük.
Korábbi írások:
Támadás a szegények ellen – Ferge Zsuzsa, Darvas Ágnes és Kende Ágnes
A tankötelesség leszállítása növeli a munkanélküliek számát
Az általános iskolát a többség 14 éves életkorban fejezi be. Komolyan gondolja bárki, hogy a tovább nem tanuló 14-15 éves gyerekek munkába állhatnak, miközben több százezer alacsony iskolázottságú felnőttnek nincs munkahelye? (A közmunka nem munkahely, hanem munkahelypótló kényszer.)
Azokat a fiatalokat, akik kötelezően nem járnak iskolába és stabil munkahelyük sincs, semmittevésre kényszerítjük. Ez pedig antiszociális viselkedésre, bandákba verődésre késztetheti őket, aminek évekig tartó hatása antiszociális szubkultúrákba szorulást, a munkaerőpiacról végleges kizárulást eredményez.
A kötelező oktatás leszállítása tovább növeli a segélyezettek és a börtönlakók számát. Számuk már eddig is túl magas. Gyarapodásuk tovább gátolja, lehetetlenné teszi társadalmunk fejlődését. Végső soron veszélyeztetheti a társadalmi létbiztonságot, szociális krízishez vezethet.
A lengyelek is megoldották
E problémák bővített újratermelődésének csökkenése az eredményes, antiszelekciós, 18 éves korig kötelező közoktatás nélkül már jelenleg is lehetetlen, a jövőben különösen az lesz. A technikai civilizáció mai szintje és rendkívül gyors fejlődése tovább csökkenti a mezőgazdaságban és az iparban foglalkoztatott alacsonyan iskolázott fizikai dolgozók iránti igényt.
Az iskolai eredményesség lényeges javulása a teljes felnövekvő generációkra, vagyis a jelenleg leszakadónak nevezett tömegekre is kell hogy vonatkozzon. Ma már nemcsak a gyakran példaként emlegetett néhány országban megoldott a szelekció, az eredményesség problémája, hanem egyre több országban (közöttük a régiónkban is: Észtországban, Lengyelországban) kialakult ennek rendszere.
Hazánkban évtizedek óta semmit nem tettünk és teszünk az ilyen értelemben vett eredményesség érdekében. Nagy buzgalommal folyamatosan törvényeket, rendeleteket gyártunk, módosítunk a javulás reményében. A fenti értelemben vett eredményesség nem javul. A hagyományos pedagógiai kultúrába rekedve, a szélsőségesen szelekciós iskolarendszerünkben nincs remény a kitörésre. Tehetetlenségünkben a tanulni vágyókat, a tehetségeseket, az átlagot védendő a kirekesztések, a szelektív, szegregációs rendszerünk további bővítését, erősítését tervezzük.
Kidolgozott rendszer áll rendelkezésre
Az antiszelekciós eredményesség nálunk is lehetséges lenne, a baj az, hogy az elmúlt fél évszázadban rendkívül erős ezzel szemben a társadalmi elit és az oktatáspolitika ellenállása. Pedig a gyarapodó külföldi példák tapasztalatai és a nemzetközi, hazai kutatások eredményei alapján nálunk is lehetséges lenne ennek megvalósításának megkezdése.
A Magyar Nemzetben március 3-án megjelent egy ismertető a „jelentős javulás négy év alatt”-témáról. Öt évvel ezelőtt bevezettek az alsó tagozat végén egy diagnosztikus, kritériumorientált eredményértékelő rendszert, amely egyénre szólóan az írás, olvasás, számolás alapkészségeinek, a gondolkodás legfontosabb elemi alapképességeinek elért fejlettségi szintjét tárja fel. Az eredmények legújabb feltérképezése szerint 10-34 százalékos javulás következett be (kivéve az írás olvashatóságát, amelyben csak 7 százalékos javulás történt). Ez a javulás az értékelés rendszeres diagnosztikus visszacsatoló hatásának köszönhető. Belátható, hogy a fejlődéssegítés új módszereinek megtanításával és rendszeres alkalmazásával a visszacsatoló diagnosztikus értékelés hatását lényegesen növelhetnénk. A rendszer működtetése a 6. évfolyam végéig kiterjeszthető.
Bejáratott működésével elérhető, hogy az alapkészségek és az elemi gondolkodási képességek a tanulók túlnyomó többségében optimális szinten működővé fejlődjenek. A rendszer kiegészíthető a szociális készségek és a tanulási kulcskompetencia (tanulási motiváltság és tanulási képesség) fejlődéssegítésének eszközeivel és módszereivel. A felsőbb évfolyamokon is lenne lehetőségünk a teljes eredményesség megvalósításának megkezdésére, de itt már közoktatási rendszerünk szélsőséges szelekciós rendszerének folyamatos átalakítására is szükség lenne.
Az ilyen jellegű fejlesztések viszonylag jelentéktelen anyagi forrásokat igényelnének, csökkenthető lenne a törvénykezési és rendeletgyártási dömping is. (A modellről bővebben itt olvashat.)
