Egy új nyugdíjpillért, tőzsderészvények bevezetését, a tőzsdék és a Keler egyesítését, és egy regionális szövetséget szorgalmaz a BÉT elnöke. A negyedik nyugdíjpillért Gyurcsány Ferenc is inspirálónak tartja.
Logikus lépése a képernyők evolúciójának, hogy a színes, és újabban lapos, sőt, már hajlítható monitorok után végre háromdimenziós képet is sugározhassanak. A fejlesztők így egymás után jelennek meg a térbeli élményt ígérő megoldásaikkal; a hannoveri CeBIT-en a holland Philips és a németországi Fraunhofer Institut mutatott be többé-kevésbé ígéretesnek tűnő prototípusokat. 3D-s képernyők. A térbeliség érzetét [...]
A pénzügyi kockázat jellege nem, a kockázati prémiumok nagysága viszont sokat változott az elmúlt évtizedekben - nyilatkozta lapunknak Robert F. Engle, a közgazdasági Nobel-díj 2003. évi kitüntetettje.
Immár nem mágneses csíkkal, s nem is icsupán az „elavult”, kártyára szerelt csippel (lásd Matáv-telefonkártya) működnek a legújabb fejlesztésű bankkártyák. A Visa új modellje például egy rádiófrekvenciás elven működő csipet tartalmaz. Az ilyen kártyát elegendő a leolvasótól 4 centiméter távolságra elhúzni, s néhány másodpercen belül – a hagyományos bankkártya terminálokhoz képest egy szempillantás alatt – [...]
A gazdaság külső finanszírozása szempontjából kritikus helyzetben vezették be 1995-ben a Bokros Lajos nevével fémjelzett stabilizációs csomagot. Alábbi írásában szerzőnk azt firtatja, hogy az akkori stabilizáció eszköztárának van-e relevanciája napjainkban, amikor a külső egyensúlyhiány GDP-hez viszonyított aránya megközelíti az 1994-ben tapasztaltat.
A Csubajsz elleni merénylet újra jelezte: a privatizáció megítélése áll Putyin és az ellenzék összeütközései mögött. Ám tömegeket csak a nyomor ellenzékisége tudott az utcára vinni.
Mesterségesen befolyásolták az északi fényt amerikai kutatók Alaszkában: erős rádióimpulzusokkal bombázták az égboltot, és így jól azonosítható felvillanásokat okoztak a halvány éjszakában. A rendhagyó látványosságot azért hozták létre, hogy jobban megértsék az északi fény természetét; távlati céljuk, hogy ne csak befolyásolhassák, de maguk is előidézhessék a különleges jelenséget. Az aurora borealis, vagyis az északi fény [...]
A megelőző beruházások egyre csúsznak, így valószínű, hogy a tavaszi áradások nyomán ismét többet kell majd kifizetni kárenyhítés címén, mint amennyibe a védekezés kerülne.
Pannonhalmán, mely név különben Kazinczy innovációja (addig az újborügyekben érintett szentről Szt. Márton hegyének hívták a hegyet), a barátok mindig is borászkodtak. Valami öröm nekik is jár. A borbarátok pincéjét aztán jól elvették a komenisták, az egész virágzó kultúrát és borkultúrát kitépve a hegyből. A tényleg ezeréves Pannonhalma katolicizmusa valahogy türelmesebb és lazább a mélymagyar [...]
Hézag- és hiánypótló feladatra vállalkozik a Teleki László Alapítvány – Külpolitikai Kutatások Központja akkor, amikor a sanyarú anyagi lehetőségekkel és a tudományos könyvterjesztés szétesésével dacolva sorra jelenteti meg a nemzetközi kapcsolatok legizgalmasabb kérdéseiről szóló tanulmányköteteit. Ennek sorában kiemelkedő jelentőségű az elmúlt év legvégén a Zrínyi Kiadó gondozásában, igényes kivitelben és neves szerzőgárda közreműködésével, Gazdag Ferenc [...]
az összességében közel 130 milliárd forintos villamos motorvonat tender, bármi is lesz az ügy vége. A társaságot az eredményhirdetés óta azért támadhatják folyamatosan, mert túl sok a megválaszolatlan kérdés. A nyertesként kihirdetett svájci Stadler vonatai kiválóak, és örvendetes, hogy a Ganz Transelektro révén jelentős magyar beszállítói kapacitások is megrendeléshez jutnának. Ezzel nincs is probléma. Az [...]
Marsfelszín. Földi párhuzamok. A Mars felszínét formáló folyamatok változatosságáról tanúskodnak a Mars Express űrszonda legújabb felvételei: a képeken látható homokóra alakú képződmény hajdan volt gleccserekről árulkodik. Az űreszköz fotóit elemző kutatók szerint kevés az esély arra, hogy e régi gleccserek maradványai, vagyis a vízjég még ma is előfordul a Vörös Bolygón. A homokórában megfigyelhető koncentrikus [...]
A pisztolylövésekre és halálhörgésekre komponált gengszter-rap lemezek nyitányaiból nem feltétlenül következik, hogy unalmas műsort fogunk hallani, de néha felválthatná a kövezeten koppanó töltényhüvelyek hangját – Rejtővel szólva – a korrekt hátba szúrás neszezése. Az együgyű mosolyú, kissé pösze hiphop sztár új lemezét komoly várakozások előzték meg, hiszen a korábbi albuma, a Get Rich or Die [...]
a célegyenesbe fordult. A héten a szocialista párt vezetése megnevezi, kire gondolnak Mádl Ferenc utódaként. Három dolgot kellett mérlegelniük. Egyrészt nehogy úgy járjanak, mint a kormányfőcserekor, amikor az elnökség számításait keresztülhúzta a tagság (és mások). Most úgy tűnik, sikerült a szocialista erőcsoportok, a platformok között konszenzust teremteni: a politikai életben jártas, a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, [...]
Vírusírók és kéretlen leveleket küldözgetők kooperációja élteti mostanság a levélszemét-ipart. A bűnszövetség munkálkodásának egyetlen haszna a víruskitörések prognosztizálhatósága.
Pontosan úgy, mint Dunántúl vagy Tiszántúl: Rómában a jobbparti negyed, a Trastevere, azt jelenti, hogy Teveréntúl. Legendás vendéglők, sajátos ételek, saját nyelvjárás, ősi öntudat. Történelem, templomok, terek, utcák, hangulatok. Ez a Trastevere. Mielőtt valóban bekövetkezne a Trunkó Barnabás által megjósolt kulináris útelzárási akció, miszerint magyar vendéglősök követelésére bevonják az útlevelemet: még hadd beszéljek kicsit erről [...]
Hiába fizették meg már többször a tanulópénzt, a magyar befektetők ismét akkor szeretik a részvényalapokat, amikor drágák. Hasonló a helyzet a hazai kötvénybe fektető konstrukcióknál is.