A pisztolylövésekre és halálhörgésekre komponált gengszter-rap lemezek nyitányaiból nem feltétlenül következik, hogy unalmas műsort fogunk hallani, de néha felválthatná a kövezeten koppanó töltényhüvelyek hangját – Rejtővel szólva – a korrekt hátba szúrás neszezése.
Az együgyű mosolyú, kissé pösze hiphop sztár új lemezét komoly várakozások előzték meg, hiszen a korábbi albuma, a Get Rich or Die Tryin’ című produkció az utóbbi évek legjobban fogyó debütáns lemeze volt az Egyesült Államokban. Miként az várható volt, a The Massacre (A mészárlás) első helyen nyitott Amerikában, Kanadában, Németországban, ez azonban nem szabad, hogy meggondolatlanságra csábítson minket. 
A keleties motívumokkal kevert R&B-s hiphop az első album ismeretében tényleg nem okoz csalódást, sőt megkockáztatjuk, hogy ötletesebb, és komolyabb produceri vállalkozás, mint a Get Rich…, arról nem beszélve, hogy a nagy konkurencia, Eminem felemásra sikeredett új lemeze is 50 Cent malmára hajthatja a vizet.
Kár, hogy a sebhelyes művész meg sem próbált kilépni a gettó-folk adta keretek közül. Leszólja azokat, akik a drogokról rappelnek, mert szerinte valójában az „utca törvényeit” kell megénekelni. Ez persze ellentmondásos szöveg, arról nem beszélve, hogy szörnyen unalmas is. Annak ellenére az, hogy az 50 Cent legendárium szerint a művész ifjú korában a drogdealer szakmát választotta, majd kilenc golyót lőttek a testébe. A melodikus, sok esetben szentimentális futamokkal kísért, de mégis keménykedő műsor meglehetősen egyanyagú, viszont abban a tartományban, amit kijelölt magának, a lehetőségekhez képest izgalmas, és a maga módján szórakoztató.
50 Cent: The Massacre Universal • 79 perc, 22 szám. Poptőzsdei árfolyam: *** és fél
