Gazdaság
Jó, először csak pozitív kilátást kaphatunk, de már az is valami.
Csökkent a kollektív szerződések hatálya alá eső munkavállalók aránya a világ 49 országára kiterjedő elemzés szerint a 2008-as pénzügyi válság kirobbanása óta, de az egyes országok között jelentős eltérés tapasztalható.
Egy átlagos családnak a nyomtatványcsomagból összesen 67 oldalt szükséges elolvasnia és kitöltenie.
2015. 10. 22. 20:08
A Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója közzétette az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítását célzó állomány-átruházásra vonatkozó pályázati felhívást a befektetési szolgáltatók számára.
2015. 10. 22. 18:35
A megállapodás keretében a következő hetekben több száz friss és más hirdetési oldalon nem elérhető ingatlan kerül fel a Jófogásra.
Elsősorban a kínai eladások csökkenése miatt torpantak meg, de közrejátszott a won erősödésére is a dollárral szemben.
A kormány az idén összesen 510 milliárd forint eddig át nem utalt uniós forrásra számít az EU-tól.
Mintegy 500 milliárd forinttal nőttek az adó- és járulékbevételek az idei év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
A segélycsomagért cserébe támasztott feltételek teljesítését vizsgálják.
2015. 10. 21. 15:17
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
