Foci

Még a június 11-én kezdődő világbajnokság előtt ki akarja jelölni Marcello Lippi szakvezető utódját a válogatott élére az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC). “Mindent el fogunk dönteni még a vb előtt, hogy tiszta helyzetet teremtsünk már a kiutazást megelőzően” – mondta Giancarlo Abete, a FIGC elnöke. A Squadra Azzurrát négy éve vb-diadalig vezető Lippi a mostani [...]
2010. 05. 06. 12:03
A The Times internetes kiadása szerint a válogatott hálóőr együttese egyik legjobbja volt a Tottenham Hotspur ellen, 7-es osztályzatot kapott, amit rajta kívül még az argentin Carlos Tevez érdemelt ki a Manchester Cityből. A lap beszámolója szerint a Sunderlandtől kölcsönben szereplő Fülöp óriási bravúrt mutatott be, amikor Defoe lövését hárította az 57. percben. A City [...]
2010. 05. 06. 11:33
A Nemzeti Sport információi szerint a Ferencváros vezetősége szerződést bont Tuboly Frigyessel, így már papíron sem lesz vezetőedzője a csapatnak. A szükséges licenccel nem rendelkező Craig Short ideiglenes engedéllyel ülhet az utolsó négy meccsen a padon.
2010. 05. 06. 10:32
Az argentin fővárosban megjelenő sportnapilap úgy értesült, hogy az egyaránt argentin származású David Trezeguet és Mauro Camoranesi is az argentin bajnokságba tart. A Juventus együttesénél feleslegessé váló két világbajnokra felfigyelt a River Plate: a klub elnöke – egy harmadik világbajnok -, Daniel Passarella mindkét futballistát tárt karokkal várja. A francia válogatott Trezeguet és az olasz [...]
2010. 05. 05. 20:01
A Sport Bild szerdán arról számolt be, hogy a Besiktas bejelentkezett a Stuttgart középpályásáért. Roberto Hilbert már többször is jelezte a VfB vezetőségének, hogy nem hosszabbítja meg idén nyáron lejáró szerződését, ám korábban úgy nyilatkozott, a Bundesligában szeretné folytatni pályafutását. Az isztambuliak elégedettek két, korábbi német szerzeményükkel. A Schalke együttesétől megszerzett Fabian Ernst és a [...]
2010. 05. 05. 17:34
“Az emberek többsége azt mondja, hogy már túl öreg vagyok, én majd augusztusban gondolom ezt” – nyilatkozott a Juventus 36 éves játékosa a Squadra Azzurra kétnapos összetartása után. Cannavaro elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az olaszok négy éve megnyerték a vb-t, ugyanis az általa vezérelt védelem a hét meccsen mindössze kétszer kapitulált: egy öngól és [...]
2010. 05. 05. 16:53
Azok után, hogy közel került Sergio Agüero megszerzéshez, a Chelsea másodikként is egy argentint szemelt ki – elképzelhető, hogy a Gimnasia la Plata védekező középpályása, Fabian Rinaudo Londonban köt ki. Az angolok ugyanakkor komoly konkurenciára számíthatnak, hisz a Valencia és a Galatasaray mellett a Juventus és a Napoli is lesben áll. A Daily Mail értesülése [...]
2010. 05. 05. 16:53
Ingyen távozhat Londonból Michael Ballack, mivel a szerződése a szezon végén lejár. Nem kizárt, hogy a német válogatott középpályás marad a Chelsea-ben, de a klub egyelőre nem kezdeményezett vele tárgyalásokat. A szezon végeztével Ballack hazautazik, hogy a Nationalelffel felkészüljön a dél-afrikai világbajnokságra, így feltehetően csak júliusban születhet döntés a jövőjét illetően. Német lapjelentések szerint elképzelhető, [...]
2010. 05. 05. 15:12
Az FC Barcelona színeiben jelenleg 31 találatnál járó Lionel Messi egészen közel jutott ahhoz, hogy a spanyol futballbajnokság legeredményesebb játékosa, egyszersmind – mint európai gólkirály – Aranycipő-birtokos is legyen. Ehhez hatalmas lépést tett kedd este az argentin kiválóság, amikor is a Primera Divisiónban listavezető, bajnoki címvédő Barcelonának a Tenerife felett aratott 4-1-es sikeréből két góllal [...]
2010. 05. 05. 14:37
Lapértesülés szerint Hans-Jörg Butt ugrik be tartalékként a bordasérüléssel kidőlt René Adler kapus helyére a német válogatottba a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. A Bayer Leverkusent erősítő Adlerről kedden derült ki, hogy műtétre szorul, és biztosan nem épül fel a vb rajtjáig. Joachim Löw szövetségi kapitány a Bild szerdai kiadása alapján Manuel Neunernek (Schalke 04) [...]
2010. 05. 05. 13:10
A FIFA súlyos kritikával illette a 2014-es focivébé házigazdáját. „Brazília nem a kijelölt úton halad” – nyilatkozta Johannesburgban a szövetség főtitkára. Jerome Valcke elsősorban a stadionok átépítésében tapasztalható csúszások miatt bírálta a dél-amerikai országot. „Komoly késésben vannak. Nemcsak a Morumbi (Sao Pauló-i stadion) és a Maracana (Rio de Janeiro), hanem az összes vb-helyszín esetében. Számos [...]
2010. 05. 05. 12:34
Olvasói sztorik