Foci

Ribéry mégsem játszhat a BL-döntőben

24.hu
24.hu

2010. 05. 05. 19:07

Az UEFA fegyelmi bizottsága elutasította a Bayern óvását: Ribéry nem játszhat az Inter elleni BL-döntőben.

A kicker.de információi szerint a bajor klub a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul Franck Ribéry ügyében. A francia szélsőt a Lyon elleni 1-0-ra megnyert elődöntős párharc első mérkőzésén piros lappal kiállították azt követően, hogy az első félidőben beletaposott Lisandro Lopez bokájába.

Az UEFA nem sokkal később három mérkőzésre eltiltotta, amelyet – a Bayern fellebezése után – szerdán helybenhagyott. A müncheniek részéről Karl-Heinz Rummenigge a döntést követően bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulnak.

„A UEFA jogilag hibázott, amikor azzal indokolta döntését, hogy Ribéry erőszakot követett el. Az FC Bayern ezt a magyarázatot nem fogadhatja el, sőt, koholtnak tartja, így minden eszközt megragad, hogy megváltoztassa a verdiktet” – állt az egyesület közleményében. „Ribéry ügyében nem állja meg a helyét a testi sértés sejtetése, elsősorban azért nem, mert belépője nem volt szándékos, ráadásul Lisandro Lopez minden további nélkül folytatni tudta a játékot.”

A finálét május 22-én a madridi Santiago Bernabeu Stadionban rendezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.