Kórházi megfigyelés alatt tartanak egy brit állatorvost, aki közreműködött a madárinfluenzától sújtott kelet-angliai pulykatelep állományának felszámolásában - közölte kedd este a brit Egészségvédelmi Hatóság (HPA).
A téli sportok kedvelőit némileg elkedvetlenítő enyhe tél kiváló lehetőséget kínál a síelés szerelmesei számára, hogy megbarátkozzanak a fedett sípályákkal. Ez persze pénztárca kérdése is, mint ahogy az egyre népszerűbb helikopteres síelés is igencsak költséges sportnak számít.
Egy fantázia-szülte országban a „nagy testvér”, konkrétan az állam éberen figyel és őrködik, nehogy könnyelmű demokráciára ragadtassa el magát a honpolgár. A gazdag fiú másképp gondolja, és lázad. Apja kockázatos játékba bocsátkozik a megfigyelőkkel.
Az Iszka utazása sajtóbemutatója után a rendező és a producer bemutatta a filmben szereplő gyerekeket, akik most először voltak külföldön, valószínűleg moziban is. A most 12 éves Varga Máriával és társaival 2002-ben találkozott Bollók Csaba, akkor született meg a Szemle-díjas film ötlete.
Az alaposan felforgatott magyar labdarúgó válogatott simán kikapott a korántsem acélos házigazdáktól a ciprusi torna első meccsén. A fiatalok közül egyedül a csereként érkező Priskin nyújtott jó teljesítményt.
A 38. Magyar Filmszemle legjobb szerzői filmjének járó díját Bollók Csaba: Iszka utazása, a legjobb műfaji filmjének járó díját Rohonyi Gábor Konyece kapta. Az Ópium négyet kapott. A szervezők búcsúztak, Kálomista bosszút állt.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) kedden engedélyezte, hogy ifjúsági és serdülő mérkőzéseket rendezzenek az országban. A nagycsapatok eközben jelezték, hogy már most hétvégén pályára lépnének.
Magyarország 2025 címmel úgynevezett Fehér könyvet készít a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Jövőkutatási Bizottsága. A munka a tervek szerint késő tavaszra fejeződik be.
Kínai hivatalos nyilatkozatok szerint a globális klímaváltozás megoldásának a kulcsa a gazdag nemzetek kezében van, s a környezeti károkért is ezen országok felelősek.
Egy Zsil-völgyi kamaszlány nem a „habos boldogságról” álmodik. Csupán azt szeretné, ha minden nap ehetne valamit, és alkoholfüggő szülei nem bántanák. Megszökik otthonról, útja a tengerig vezet. Nem úgy, amiképp ő szeretné.
A Chelsea nyáron igazolt német középpályását az utóbbi hónapokban rengeteg kritika érte, a napokban az egykori angol válogatott, Alan Shearer támadt Michael Ballackra, aki azonban nem foglalkozik a személyét érintő kijelentésékkel.
A XX. század elejei pszichiátrián a gonosz megszállta grafomán nőbeteg és írásképtelen kezelőorvosa (aki novellákat alkot) ambivalens kapcsolatba bonyolódik. Csáth Géza művei alapján született Szász János filmje.
A rendőrség nem kutathat feltételezett bűnözők számítógépében az interneten keresztül az illetők tudta nélkül – mondta ki a karlsruhei német szövetségi bíróság.
A monokli.com információi szerint néhány napja találkozott egymással Rácz Félix és dr. Dallos Zsolt, a Pro-Box Promotion társtulajdonosa, hogy egyeztessenek Nagy János esetleges visszatérése ügyében.
Az Európai Unió gyakorlatilag a teljes mobildíjszabás megreformálására készül. Ezt bizonyítja, hogy a roamingdíjak csökkentése után most felmerült a külföldre küldött sms-ek, mms-ek díjainak mérséklése is.
A 2002-ben elkészült olimpiai megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása során a PricewaterhouseCoopers (PwC) arra a megállapításra jutott, hogy 2016-ra vonatkozóan nincs reális esélye a tervezett budapesti játékok lebonyolításának, 2020-ra vonatkozóan viszont megteremthetők a szükséges feltételek.
Dominik Hasek az idei szezon leggyengébb harmadát produkálta a New York Rangers otthonában, de a társak az utolsó játékrészben megfordították az elveszettnek hitt mérkőzést az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.
Hiába szerzett tripladuplát a denveri Carmelo Anthony, a kisebb hullámvölgyből kilábaló Phoenix ellen ez sem volt elég. A Seattle sorozatban 15. idegenbeli találkozóján kapott ki, a címvédő Miami pedig a Wade–O’Neal-duó parádéjával verte a Charlotte együttesét.