Alig lehetett bejutni a helyszínre már öt óra körül. Hosszú sorok kígyóztak a bejáratnál, özönlött a nép a Szigetre. Öregek, fiatalok, egész családok botorkáltak a K-hídon befelé. Valószínűleg sok olyan szülő és nagyszülő akadt, aki most akarta megmutatni unokájának, mire is tombolt egykor a Tabánban, mi volt olyan iszonyú fontos ebben a zenekarban. De nemcsak idősebbek, hanem a fiatalok is már befelé énekelték az LGT-dalokat. Ránézésre a legtöbben soha nem voltak a Szigeten, kifejezetten csak Presser Gáborék miatt keltek át a legendás bejárathídon. 
Somló és Presser KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
Lovasi LGT-t énekelt
Az este hat után nem sokkal kezdődött a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról dalaiból összeállított egyórás blokkal. A Nagyszínpad előtti tér már akkor jócskán megtelt. Az 1973-ban bemutatott darab némileg átalakított dalait többek között Novák Péter, Bíró Eszter, Roy és Lovasi András adta elő. A színpadon fiatal hippiruhások táncoltak, de nagyjából ez volt minden színpadi plusz a koncerthez.
A legütősebb rész talán a Lovasi által elővezetett Ringasd el magad volt frissességével, nagyon is mai hangzásával. A közönség egyébként végig együtt énekelte a dalokat az előadókkal. Különösen megható volt a Valaki mondja meg című szám, amikor is a nagyjából ötvenezer – a nagyszülő, a szülő, a fiatal és a kisgyerek korosztályt képviselő – ember énekelte együtt, hogy „Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt, valaki mondja meg, hol maradt”. Futkosott a hideg a hátakon, pedig ekkor még nem derült ki, hogy a nulladik nap össznépi nosztalgiába vagy valami másba fordul-e.
Csak az jöjjön, aki bírja
Aki az átláthatatlan tömegben jobb helyet keresve mozgolódni próbált, rájött, ez más, mint egy átlagos koncert. Itt a tömeg kellős közepén széken ülő nénikbe, vagy táskát, pokrócot maga elé tett párokba botolhattunk. Nem nézték jó szemmel a mozgolódást, valahogy úgy, mint ha színházban lettünk volna.
Háromnegyed órás átszerelés következett a Képzelt riport után, eközben végképp csordultig telt emberekkel a környék. A fesztivál szervezői kérdésünkre annyit tudtak mondani, hogy nagyjából ötvenezren lehettünk, (ami gyakorlatilag telt házat jelent), de még mindig jöttek a rajongók.
Háromnegyed nyolc körül elég döcögős felkonferálás után kijött a színpadra hosszú, bohócszerű frakkban Presser Gábor. Leült a zongorához, beledörmögte a mikrofonba, hogy „ Fiúú”, s innentől az ötvenezres kórussal kiegészítve hangzott fel ”valaki mondta, hogy az élet a Tiéd lesz”. A nyitószám egy szál zongorával (és az ötvenezres kórussal) ment végig, még a „csak az jöjjön, aki bírja” beindulás is elmaradt. Viszont egy-egy ilyen refrénnél bejöttek a többiek, először Karácsony János, majd Solti János és végül Somló Tamás. Leültek a zongorázó Pici mellé és együtt énekelték a dalt. Sokan már nagyon várták a beindulást, a jól megszokott „Figyelem, figyelem, csak az jöjjön…”-pörgést. Ez azonban elmaradt ezúttal.
Presser elemében KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
Best of LGT
A koncert folytatásaként – a Kék asszonytól a Kotta nélkülig – szinte az összes nagy slágerét eljátszotta a számos kísérőzenésszel megtámogatott együttes. Egy sor improvizációra, hangszeres szólókra alapozott részt vettek műsorra, ami viszont néha már kissé unalmasnak tűnt. A Jött a doktor című számba belekomponálták Ravel Boleróját, és egy csomó hangszeres zsonglőrködést, de ez nem volt az igazi.
A végig nagyon lelkes közönség itt és az ehhez hasonló részeknél bizonytalanodott csak el. „Jól kongáznak, de ez nem LGT” – mondta mellettünk egy fiú a társainak, amikor több percig mindenki dobokat püfölt. Viszont miután felhangzott a Primadonna első taktusa, felkiálltott: „Na: ez már LGT!” E számban egyébként Somlót hirtelen hermafroditák vették körül, kapták el és a végén vitték ki a színpadról.
Küldjön fotókat, beszámolókat!
Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.
—-Bezavart egy helikopter—-
Többször színpadra szólították a zenekar tagjainak gyermekeit. Ott voltak a Somló, a Solti és a Karácsony gyermekek is, akik be is szálltak a zenélésbe. Ezek nem voltak nagyon erőltetett pillanatok, sőt a közönség összetételét, valamint a háttérkivetítőn rendre feltűnt régmúlt időket bemutató mozgóképeket is figyelembe véve azt az érzést erősítették, hogy „felnőtt itt néhány generáció, de nem baj, jól megvagyunk így együtt.”
De most akkor nosztalgiakoncert volt vagy sem? Nyilván sokan ezért jöttek, de Presserék jó érzékkel nem erre hajaztak. A dalokat kicsit áthangszerelték, máshogy játszották, és ma is ugyanolyan élőnek hatottak, mint harminc éve. Leginkább a vonatos (Zenevonat, Síneken) és a többi húzós szám (Kotta nélkül, Szentimentális r’n’r, Ő még csak tizennégy, Nem adom fel) jött be a közönségnek.
Somló és Karácsony KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
Zavaró tényezők
Még a koncert elején játszották akusztikusan – kijőve a közönség közé – a Ha a csend beszélni tudna, és a Miénk itt a tér című számokat. Főleg az utóbbi sikerült nagyon erősre, ezt ugyanis a közönség mindennél hangosabban énekelte. (Megint csak:nagymamák és unokák együtt.) Ötvenezer különböző ember ennyi szeretettel, talán keserűséggel és fájdalommal is, máshol egyszerűen nem jön össze 2007-ben Magyarországon, sem valóságosan sem lélekben.
Ezeket a meghitt pillanatokat zavarta meg nagyon otromba módon egy felettünk köröző helikopter. Valószínűleg tévések voltak, mondott is valamit Presser róluk, de nem hallottuk, mert annyira hangosan zúgott. Szerencsére a Miénk itt a térre tovaszállt. (Az övé nem itt a tér.) Ekkor tűnt fel csak igazán, hogy a koncert halkan szól. Mondjuk, a Présháznál szinte semmit nem lehetett már hallani a konferálásokból és a zenéből sem, csak a zúzósabb részeket.
Három a ráadás
A koncerten volt gólyalábas Somló-bevonulás, katonazenekar rézfúvós bohóckodása, tűzzsonglőr-bemutató. Az utolsó számoknál harminc-negyven táncos lepte el az állványokat, impozáns bulihangulatot varázsolva oda is. 
Háromgenerációs koncert volt KÉPGALÉRIA (Fotó: Horváth Balázs)
Fél tizenegy körül véget ért a koncert, kivonultak a zenészek, de csak azért, hogy rögtön vissza is jöjjenek eljátszani a Miénk ez a cirkuszt. (Amibe majdnem becsempészték az Ezüst nyár című számot is). A következő ráadásnál Presser csak annyit énekelt bele a mikrofonba, hogy „Hé-é-é”. Többet nem is kellett, mert a közönség énekelte végig a Neked írom a dalt.
A zenészek újra lejöttek a közönség közé, és meghatva nézték, mennyire tudja mindenki a szöveget. Fent a színpadon pedig egy sokfős kórus énekelte ugyanezt. Ezután Presser Gábor bemutatta a zenekart és a segítő zenészeket, technikai embereket (szerintem itt Solti Jánost véletlenül kifelejtette). Megint levonulás, majd újra ki, ezúttal a legutolsó dalra: az egy szál zongorával előadott Szól a rádióra.
Tizenegy után néhány perccel befejeződött végleg a buli, Presser „Remélem találkozunk még”- gel búcsúzott. Úgy tűnik, ez sem volt tehát az LGT igazi búcsúkoncertje. (Most, mondjuk nem is hívták annak.)
Küldjön fotókat, beszámolókat!
Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. A beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.
