Élet-Stílus

A magyar festő, aki lenyomta Picassót

A világon mindenütt Jean Georges Simonként ismert, idehaza viszont szinte ismeretlen festőzseni kalandos élete olyan, mint Európa változatos történelme. 1910-ben elhagyta hazáját, ettől fogva valóságos és sikeres utazó művészeti követként szolgálta az egyetemes és magyar művészetet és szellemet.

Ezt erősítette meg a Volksbank Galériában a keddi megnyitón John Nichols brit nagykövet is. Mint mondta: fontos, a két országot összekötő közvetítő szerepet vállalt már életében is Simon György János. Skonda Mária, a Magyarországi Volksbank alelnöke a mecenatúra és a bank által 2003-tól felvállalt művészeti misszió szerepét hangsúlyozta a megnyitón.

Trieszttől Leedsig

1894-ben született Triesztben, magyar szülőktől. Az eredetileg építésznek készülő – festészeti tehetségével korán figyelmet keltő – fiatalember Réti István növendékeként végez a Képzőművészeti Főiskolán. Két nyarat tölt Nagybányán. Behívják katonának, megsebesül. Majd Svájcban, Olaszországban, és mintegy tíz évig Párizsban él és alkot, de művészetével folyamatosan hat és inspirálja a hazai közeget. A Nyugat elismerően cikkezik róla, tartja a kapcsolatot a hazai barátokkal: Babits Mihállyal, Szabó Lőrinccel, Csók Istvánnal, Rippl-Rónai Józseffel, Vaszary Jánossal, Márffy Ödönnel, majd Egry Józseffel, Bernáth Auréllal, Kmetty Jánossal, Medgyessy Ferenccel.

Lenyomta Picassóékat


Tehetsége annyira átütő, hogy Brüsszelben 1938-ban Braque, Matisse, Picasso és Derian csoportos kiállításával egy időben, ugyanabban a kulturális palotában egyéni kiállítása nyílik. A siker hatalmas, nevét együtt emlegetik az európai művészet élvonalával. A harmincas évek közepén – megérezve a nácizmus térnyerését – Angliában telepszik le angol feleségével. Sikeres angol művészként fejezi be életpályáját 1968-ban.

Fauves hatások festője


A magyar festő, aki lenyomta Picassót 1

Simon György János

Finoman komponált, választékos színeket alkalmazó festészetére a nagybányai posztimpresszionizmus és az École de Paris expresszionizmusa, később a közeledő háború hatott legerősebben. Figurális munkáin kívül élete végén absztrakt képeket és szobrokat is készített.

Könyvművészeti, illetve illusztrációs tevékenysége is számottevő. Munkásságából az angol alapítvány gyűjteménye mellett Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a bajai, a kecskeméti és a salgótarjáni múzeumok, valamint a székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény őriz olaj- és pasztellfestményeket, rajzokat.

A most megrendezett gyűjteményes kiállítás kísérletet tesz arra, hogy visszahelyezze Simon Györgyöt oda, ahová tartozik: a legjelentősebb XX. századi magyar festőgéniuszok közé.

/Simon György János emlékkiállítása, szeptember 19-december 1.,
Volksbank Galéria, Bp., Istenhegyi u 40./

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik