Nem ösztönöz felnőttképzésen való részvételre az óvodáztatási támogatás a Magyar Nemzet szerint, mert csak azok a szülők kaphatják meg, akik legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végeztek.
A rendőrség eddig három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei SZDSZ-alapszervezeti tagot gyanúsított meg magánokirat-hamisítással a tavaly márciusi tisztújító küldöttgyűlésen történt szabálytalanságokkal összefüggésben - közölte a BRFK a Magyar Hírlappal.
Másodfokú hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden. Három napon keresztül 25 fok felett lesz majd a napi középhőmérséklet, az aszfalton a negyven fokot is meghaladhatja majd a meleg.
Eredménytelenül zárult a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) közötti egyeztetés kedden. A szakszervezet a sztrájkok folytatását fontolgatja.
Megkezdte a földgáztermelést a penészleki PEN-104-es lelőhelyen a területet feltáró és fejlesztő brit Ascent Resources Plc. Ezzel egy időben más európai feltárásokat is tervez.
Angyalnak öltözött civilek tiltakoztak a Móricka című vicclap budapesti szerkesztősége előtt kedden a lap múlt heti számában megjelent cigányellenes képregény közlése miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal 2007 szeptemberében indított versenyfelügyeleti eljárást annak kivizsgálása érdekében, hogy a MÁV Zrt. megsértette-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény pontjait.
Trágár szavakkal szidalmazta, majd légpuskából leadott riasztólövésekkel ijesztgette szomszédját egy helyi férfi a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon.
Az új bérlettípus igénybevételére azok a gyermekgondozási segély (GYES) vagy gyermeknevelési támogatás (GYET) folyósításában részesülők jogosultak, akik hivatalosan budapesti lakcímmel rendelkeznek.
Ellopták a felújításra váró budapesti Szabadság híd vas szerkezeti elemeit, illetve a munkálatok elvégzéséhez szükséges szerszámokat a szállító nyíregyházi cég telephelyéről. Az okozott kár mintegy ötmillió forint.
Bár a heroin fogyasztása visszaesett, kockázata mit sem csökkent – vélik a szakértők. A közelmúlt halálesetei kapcsán az MDF, a KDNP és az SZDSZ is a hazai drogpolitika reformját sürgeti, de míg előbbiek a támogatást növelnék, utóbbi inkább a büntetésből venne vissza.
Az útpénztári források felhasználásával szeptemberig 100 kilométer új kerékpárút épül - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. Eddig körülbelül 2000 kilométer hálózza be az országot.