Belföld

Fidesz: pazarlóan költekeznek a minisztériumok

A Fidesz az Állami Számvevőszék jelentése alapján úgy véli, hogy a kormány továbbra is pazarlóan és manipulatív módon költi el az adófizetők pénzét.

Mádi László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint lesújtó képet mutat a minisztériumokról az Állami Számvevőszék (ÁSZ) költségvetési gazdálkodásról szóló legutóbbi jelentése.

Az ÁSZ megállapításai között az szerepel, hogy a minisztériumi munkában gyakran változnak a prioritások, hiányoznak a döntésekhez szükséges információk. Sőt, hiányosak az ellenőrzések, nem definiálják az állami feladatokat, és nem hangolják össze a hazai és uniós források tervezését a felhasználással – mutatott rá a fideszes politikus. Emellett az állami támogatások odaítélésének nem volt egységes szempontrendszere, és a folyósításokat sem ellenőrizték megfelelően – tette hozzá.

A költségvetési gazdálkodás fegyelmezettsége és hatékonysága semmit sem javult, továbbra is pazarló és manipulatív a kormány pénzelköltési technikája – összegezte Mádi az ÁSZ jelentését. Gyurcsány Ferenc hazugsága és manipulációja nem állt meg 2006 nyarán, továbbra is milliárdok mennek el „elvtársak, haverok” szakértői juttatásaira, valamint önfényezésre és propagandára – hangsúlyozta.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.