Belföld

Fáj a szívem, hogy az emberek nem akarták a családi szavazati jogot, de nem tettem le róla, hogy ennek szükségességéről később meggyőzzem őket. Annyi bizonyos, hogy a most megalkotott alkotmányból ki kell venni, hiszen jelenleg az emberek ezt nagy arányban elutasították – fogalmazott Orbán Viktor az m1 Este című műsorában.
2011. 03. 28. 21:30
Kettőszázötvenezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Fidesz parlamenti frakciójának etikai bizottsága a képviselőcsoport egyik tagját, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.
2011. 03. 28. 20:04
Az Országgyűlés mai ülésén új lap íródott a múlt héten nyílt Wittner-dossziéba. A miniszterelnök emberiességi szempontokra hivatkozva továbbra is kiáll Horn Gyula kórházi kezelése mellett.
2011. 03. 28. 19:15
Már a rendszerváltáskor is felmerült a Fidesz mostani terve az AB bővítéséről, de akkor nem találtak elég jelöltet. Most az erős munkateherrel magyarázzák a pluszemberek szükségességét. Az alkotmányjogász a pártosságtól félti a testületet.
2011. 03. 28. 16:31
Mozgalmasan kezdődött az Országgyűlés mai ülése. Egyebek mellett az történt, hogy az elnöklő Kövér László rendreutasította az LMP-s Schiffer András beszédét bekiabálásokkal megzavaró fideszeseket, és megtornáztatta a miniszterelnököt.
2011. 03. 28. 13:54
Olvasói sztorik