Belföld

A BM keresi a megoldást a rendvédelmi szakszervezetekkel

A belügy ezt azután közölte, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége demonstrációt hirdetett.

A Belügyminisztérium (BM) folyamatosan tárgyal a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel és a jövőben is nyitott az érdekképviseletek javaslataira, valamint a felvetések és elképzelések figyelembe vételére – írta a szaktárca az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A BM ezt azután közölte, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) bejelentette: április 9-étől kezdődően demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében.

A minisztérium kiemelte, hogy a Széll Kálmán Tervben a hivatásos állományúakra vonatkozó elképzelés az “aktív éveket”, vagyis a munkában töltött időt, és nem a korai nyugdíjba menetelt kívánja támogatni. Mint hangsúlyozták, a szaktárca életpályamodellt dolgoz ki annak érdekében, hogy a rendészeti szervek tagjai 40 éves koruk után is az adott szerv állományának tagjaiként láthassák el feladataikat. “Elfogadhatatlan ugyanis, hogy erejük teljében lévő 35-40 éves fiatalemberek nyugdíjasként hagyhassák el a rendészeti pályát” – olvasható a közleményben.

A BM szükségesnek tartja, hogy a rendészeti szervek aktív állományainak tagjai átlagban jelentős bérfejlesztésben részesüljenek – tudatta a szaktárca sajtóosztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik