Belföld

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt, ezért jogszabály-módosítást javasolt az emberi erőforrások miniszterének - közölte az ombudsman hivatala szerdán.
2013. 06. 27. 14:45
1913-ban született, így születésének századik, a Vásárhelyi Őszi Tárlat születésének pedig 60. évfordulóján, idén kamarakiállítással tisztelegnek az egyik alapító, Szabó Iván szobrászművész munkássága előtt. A tárlat hétfőn nyílik, de már csütörtökön bemutatta azt dr. Nagy Imre a Tornyai János Múzeum igazgatója.
2013. 06. 27. 14:11
Mobil gát épül Szegeden (Mobil gát épül Szegeden)
A szegedi mobilgát tervezője élesben tesztelte a védműveket Szentendrén, a kivitelezőt is kiválasztják ősszel, 2014 végére el is készülhet a Tisza főutcájának elemeként az új árvízi védvonal.
2013. 06. 27. 14:00
Közel 70 gramm kábítószergyanús növényi anyagmaradványt, cannabis örlőt, pipát és tartozékait, valamint két doboz cigarettapapírt foglaltak le a mosonmagyaróvári járőrök két osztrák állampolgártól szerdán.
2013. 06. 27. 13:40
Az idei évben az országos versenyre mintegy 300 település jelentkezett. Csütörtökön a városházán találkoztak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye zsűritagjai, hogy megbeszéljék a szükséges teendőket, és összehangolják a három megye 54 nevezett településének értékelését. 
2013. 06. 27. 12:57
Két csütörtöki sajtótájékoztató is jelzi, célegyenesben van "a fenntartható életmóddal és fogyasztási szokásokkal kapcsolatos Non-profit Információs Központ fejlesztése ” című projekt Hódmezővásárhelyen. Reggel bio füzet sorozatot, délelőtt magát a projektet mutatták be.
2013. 06. 27. 11:13
rádpuszta (rádpuszta)
Magyarország minden borrégiója bemutatkozik majd a rádpusztai csárda 180 éves pincéjében. Az óriási, faragott fahordókból villányi és egri bort is lehet majd kóstolni. A Balaton-parti szabadidőcentrum 460 millió forintos uniós forrásból bővül.
2013. 06. 27. 09:22
Olvasói sztorik