Belföld

A közigazgatási ügyintézés mellett a kórházi szakrendelés is szünetel

Erzsébet Kórház (kórház, vásárhely, hódmezővásárhely)
Erzsébet Kórház (kórház, vásárhely, hódmezővásárhely)

Július elseje a magyar egészségügy, valamint a köztisztviselők napja, így a hétfő az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozók számára is munkaszüneti nap lesz.

Mint azt korábban megírtuk, július elseje a köz- és kormánytisztviselők napja, amely a közigazgatásban dolgozók számára munkaszüneti nap. Éppen ezért hétfőn a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak.

Ugyan ezen a napon született a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, a gyermekágyi láz kóroktanának leírója. 2011 óta július 1. a magyar egészségügy napja is. A jogszabályok értelmében, a hétfői Semmelweis-napon az ország egészségügyi intézményeiben a csökkentett munkavégzés folyik majd.

A hódmezővásárhelyi kórházban a hétvégi munkarend szerint dolgoznak. Nem lesznek szakrendelések, ugyanakkor hétfőn is lesz sürgősségi ellátás, illetve a fekvőbeteg osztályokon ügyeleti szintű ellátás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik