Tudom, ezeket a sorokat olvasva elhangzanak majd káromkodások, talán százak haragja is rám zúdul majd. Hadd zúduljon. Még jót is tesz majd a hamarosan újra izzasztó kánikulában. De történhet bármi, akkor is megírom: nagyon örülök annak, hogy Szegeden – minden jel szerint – hamarosan megkezdődik egy új futballstadion építése.
Igen, Szegeden – ahol nincs is csapat. Szegeden, ahol évtizedek óta inkább csak vergődik a foci, mintsem örömet szerezne a labdarúgás sok-sok ezer szegedi rajongójának. De talán éppen azért sincs említésre érdemes csapat, és éppen azért vergődik a világ legszebb, legnépszerűbb játéka – és erre is gondolhatnának az építkezés ellenzői! -, mert Csongrád megye székhelyén, a Dél-alföld regionális központjában csak és kizárólag olyan minőségű pályákra lehet kilátogatni, amilyenek joggal kerülhetnének fel a „Világ legcsúnyább sportlétesítményei” verseny képzeletbeli dobogójára.
A Tisza-parti stadionról már számtalanszor elmondtam véleményemet. A szeged.hir24-én tavaly augusztusban igencsak lehangoló fotógalériát is mellékletem búsongó kritikámhoz. De talán nem árt megismételni, kissé keményebben fogalmazva. A pályára belépve (a stadion szót inkább hagyjuk más „futball-szentélyek bemutatásra…) leginkább azt érzem: olyan disznóólba érkeztem, aminek egy lepusztult faluban lenne a helye, és amire minden részegen hazatántorgó szomszéd felszögelt egy-két deszkát, mit sem törődve azzal, korhadt-e a deszka, netán ferdére sikerült a szögelés. Szeged sarkában, a körtöltés és a Tisza töltés találkozásánál, a Tisza-palota szomszédságában található ez az elrettentő „csuda”, amit még akkor is dicsérek, ha azt mondom rá: a város szégyenfoltja.
Vagyis amikor egy új stadion épül a helyére, nem csupán egy focizásra alkalmas létesítmény készül el, hanem egy építészeti alkotás, amitől szebb is, gazdagabb is lesz Szeged. Talán ez sem mellékes körülmény egy olyan városban, amely méltán büszke palotáira, rendezett tereire, sugárútjaira, gyönyörűen felújított Belvárosára. Hiszen a peremkerület egyik látványossága lehet majd a stadion és környéke, ha végre eltűnik a düledező kerítéssel mindaz, amit eltakar. És egy olyan sportközpont alapja, ami ezrek szórakoztató központjává válik, ahova minden szülő örömmel engedi majd gyermekét sportolni, még ha csak a külső pályákon is jut hely a maszatos lurkónak.
De mágnes is lehet ez a stadion, olyan üzletembereket vonzó, akik igenis hisznek a szegedi foci feltámadásban. Ám ma miért is áldoznának nagyobb pénzt egy csapat fejlesztésére, amikor pontosan tudják, nincs az a vajszívű MLSZ-ellenőr, aki Szeged első számú focicsapatát beengedné akár csak az egycsoportos NB II-be is a jelenleg meglévő létesítmény háttérrel.
Hogy sokba kerül? A valamivel több, mint 2 milliárd forint egy Szeged méretű város költségvetésében nem lehet városi kincstárt kifosztó tétel, különösen úgy nem, hogy a beruházás költségeinek nagyobb felét pályázati pénzekből fedezik majd. Hogy épülhetne inkább fedett uszoda? Miért kell ezt a kettőt szembe állítani egymással, azt a látszatot keltve, hogy éppen az új stadion miatt nem lesz a városnak az úszó, a búvárúszó és a vízilabda eredményeihez méltó otthona. Hiszen eddig szó sem volt stadionépítésről, mégsem rakták le – legnagyobb szégyenére Szegednek – nem hogy fedett uszoda, de még egy új, sportolásra alkalmas nemzetközi méretű medence alapjait sem a rendszerváltozás óta.
Vagyis ez az érv is kilőve – mondom én, aki nagy telhetetlenségemben azt remélem: igenis lesz új fedett uszoda is. Mert nem mondhatja magát egy város regionális központnak addig, amíg olyan alapvető sportlétesítményekkel nem rendelkezik, mint egy nemzetközi mérkőzések lejátszására alkalmas sportcsarnok, uszoda és labdarúgó központ. Hogy ez utóbbihoz a 2 milliárd kevés lesz? Kevés bizony. De az első lépéshez igenis elég. Azt meg már csak nem tagadja senki: futball ügyben előbb lépni kell, hogy utána elkezdhessünk végre szaladni…
